68 szavazattal, 32 ellenében és 5 tartózkodással megszavazta a szenátus az Adrian Oros mezőgazdasági miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt. A vita több órán át tartott. 

A dokumentumot 71 szociáldemokrata párti (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségéhez (ALDE) tartozó szenátor írta alá. A szenátorok azért kérik a miniszter lemondását, hogy ne semmisítse meg a mezőgazdasági ágazatot, és ne tegye Európa szegényeivé a gazdákat – foglalta össze a Román Rádió helyszíni tudósítója.

A szenátorok szerint a konkrét intézkedések hiánya miatt egyre rosszabb a helyzet a mezőgazdaságban. A tárcavezető nem nyújtott megfelelő támogatást a szárazság által sújtott gazdáknak, és nem kéri ki a véleményüket.

Az RMDSZ szenátora, Tánczos Barna felszólalásában arra figyelmeztetet, hogy most nem politikai viszályra van szükség, hanem arra hogy a szaktárca és a kormány konkrét intézkedéseket hozzon a gazdák megsegítésére és a mezőgazdaság fellendítésére. A miniszter ellen benyújtott indítvány rávilágíthat a kormány hiányos intézkedéseire, de nem oldja meg a problémát.

Adrian Oros pontszerűen cáfolta a vele szemben megfogalmazott vádakat. Mint mondta, a tavalyi rekord gabonatermés kizárólag a mezőgazdászok érdeme, és a kedvező időjárásnak tudható be. A tárcavezető hangsúlyozta, az idei év első hónapjaiban sokkal nagyobb mértékben hívtak le uniós támogatást, mint az előző években bármikor.