A franciák és az amerikaiak egy még nem létező oltás fölött vitatkoznak. A francia Sanofi gyógyszergyártó csoport – amely intenzíven dolgozik egy oltás előállításán – megpróbálta lecsillapítani az egyik képviselőjének nyilatkozatai által generált botrányt. Ezek szerint a szérum kifejlesztése után azt elsősorban az Egyesült Államokban forgalmazzák majd, amely a kutatásokat finanszírozta. A világ 140 híressége tiltakozott a nyilatkozat ellen, a Sanofi elnökét pedig a jövő hétre berendelték az Elysée-palotába.

A Sanofi elnöke kifejtette, hogy a gyógyszergyártó vállalat megállapodást kötött az amerikai kormánnyal, amely jelentős összeget bocsátott a cég rendelkezésére annak érdekében, hogy az új koronavírus elleni oltást rekordidő alatt fejlesszék ki, és a kutatás ne tartson tíz évig, mint általában. Hozzátette: reméli, hogy Európa is megteszi, amit kell.

A Sanofi csoport tisztázta, hogy a fejlesztés befejeztével amerikai laboratóriumai elsősorban az Egyesült Államok számára gyártanak majd szérumot, a fennmaradó kapacitását pedig Europának, Franciaországnak és a világ egyéb országainak rendelkezésére bocsátja.

A francia kormány elfogathatatlannak nevezte, hogy a Sanofi előnyben részesítené az Egyesült Államokat a Covid-19 elleni oltás megtalálása esetén, Emmanuel Macron elnök egyik közeli munkatársa pedig közölte, hogy az utóbbi hónapok erőfeszítései után a kifejlesztendő oltást a világon bárhol elérhető közjóvá kell nyilvánítani, amelyre nem érvényesek a piacgazdaság szabályai.

A hét elején a francia Sanofi és a londoni székhelyű Glaxosmithkline bejelentette, hogy partnerségre lép az új koronavírus elleni oltás kifejlesztése érdekében. A klinikai teszteket az év második felében kezdenék, az oltás pedig a jövő év második felétől lenne elérhető.