A Bizottság azt kéri Bukaresttől, hogy alkalmazza megfelelően a forgalommal kapcsolatos információszolgáltatási, forgalombiztonsági és vegyes utazási normákat. A Bizottság által küldött egyik felszólítés a a szabad és biztonságos parkolóhelyekről történő megfelelő tájékoztatást célozza, egy másik pedig azt kéri Romániától, hogy tartsa be a repülőgépek és a földi irányítás közötti uniós információszolgáltatási normákat.

Továbbá a Bizottság küldött egy felszólítást, amiért Románia nem az egyeztetett határidők szerint finanszírozta és fejlesztette ki az új típusú információs rendszert, amely az áfaköteles áruk unión belüli keringését monitorizálta volna.

Továbbá levél érkezett Bukarestbe azt illetően is, hogy Románia nem tartotta be a földgáz elosztással kapcsolatos szükséges biztonsági előírásokat, illetve a légszennyezéssel kapcsolatos felszólítás is érkezett, amelyre 4 hónapos haladékot kapott az ország, hogy orvosolja a problémát. A Bizottság kéri továbbá Romániától a légszennyezés mértékének folyamatos ellenőrzését és a lakosság tájékoztatását. Amennyiben továbbra sem teljesíti a különböző megállapodásokban vállaltakat, Románia azt kockáztatja, hogy kötelezettségszegési eljárás indul ellene.

A felszólítások egyike kemény hangnemben kéri Bukarestet, hogy haladéktalanul alkalmazza az illegális hulladéktárolók felszámolására vonatkozó európai bírósági határozatot. 48 ilyen hulladéklerakatról van szó, az ezeket illető intézkedésekre is 4 hónap haladékot kapott az ország.