A sürgősségi eseteket fogadó osztályok (UPU) legalább felének korszerűsítésre van szüksége –  jelentette ki tegnap Raed Arafat államtitkár, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (DSU) vezetője. A korszerűsítések egy része már elkezdődött, többnyire európai uniós alapokból a fejlesztési tárcán keresztül, de a társfinanszírozásokba beszállnak a helyi önkormányzatok és az Egészségügyi Minisztérium is – mutatott rá Arafat.

A katasztrófavédelem vezetője azt is elmondta, ebben az időszakban a sürgősségre érkező páciensek száma országszerte jeletősen csökkent, de ez egy idő után változni fog.

Arafat ugyanakkor elmondta: egy idő után nehéz lesz ‘COVID-os’ és ‘nem COVID-os’ kategóriákba sorolni a kórházakat, és minden egészségügyi intézménynek alkalmazkodnia kell majd az új helyzethez. Hozzátette, a legtöbb sürgősségi osztály már módosított a betegfogadás menetén a járvány kezdete óta, például nem engedik, hogy lázas, légzési nehézségekkel küzdő személyek más betegekkel érintkezzenek. Egyes módosított betegfogadási módszereket állandósítani kell, és fel kell készülni, hogy többen fognak jelentkezni sürgősségi ellátásra, mint eddig – mondta még Arafat.

A DSU vezetője szerint a szükségállapot lejártával a kórházak több beteg fogadására lesznek képesek, de megtörténhet, hogy kevesebb pácienst tudnak ellátni, mint a járvány előtt, hiszen a fizikai távolságtartásra vonatkozó előírások a kórházon belül is érvényesek lesznek. A kórházak biztonságos működése érdekében minden egészségügyi intézmény esetében járványtani szakember fogja kidolgozni a betegellátás menetét. A COVID-19 járvány előtt az ország sürgősségi osztályai naponta 12-15 ezer pácienst fogadtak, ez jelenleg 5-6 ezerre esett vissza, de a szám ismét növekedhet – mutatott rá Arafat.