Az államfő nagyon elégedett azzal, ahogyan reagáltak az emberek a hatóságok felhívására és otthon maradtak a hétvégén. Klaus Iohannis röviddel adásunk előtt elhangzott nyilatkozatában elmondta, nem hosszabbítják meg a szükségállapotot, amely május 14-ig tart. Május 15-től, a járvány ellenőrzés alatt tartása érdekében készenléti állapotot vezetnek be. A helyzet nem javult, a járvány nem járt le – figyelmeztetett az államfő.

Május 15-e után, elvben szabadabban mozoghatnak az emberek a településen belül – mondta Klaus Iohannis, hangsúlyozva, nem kell túlzásba esni, továbbra is csak szükség esetén hagyják el a házat. Május 15-e után megnyílnak a borbélyüzletek, fodrászatok, a fogászati rendelők, a múzeumok, de mindezek különleges távolságtartási, higiéniai szabályok betatrásával – jelentette ki az államfő. Hozzátette, május 15-e után mindenkinek maszkot kell hordania, amikor zárt nyilvános helyen van vagy a közszállítási eszközökön. Figyelmeztetett, a szabadabb mozgásra vonatkozó intézkedés nem érvényes a karanténban lévő településeken.

A helységek közötti közlekedés továbbra is korlátozott lesz, szolgálati, orvosi ügyben, illetve egyéni sporttevékenység esetén el lehet hagyni a lakhely szerinti települést – mondta az államfő. A hivatásos sportolók különleges feltételekkel megkezdhetik az edzést. A versenyen nem kezdődnek meg csak a hosszas felkészülés után. Klaus Iohannis rámutatott, az enyhítés szakaszosan történik, általában két hetente.

A Székelyföld autonómiájával kapcsolatos múlt heti kijelentése által kiváltott reakcióról szólva Klaus Iohannis elmondta, nincs semmi baja a magyar nemzetiségűekkel, tiszteli őket, nagy többségük végzi a dolgát. Neki a politikusokkal van baja, főleg a szociáldemokratákkal, akik Székelyföld autonómiáját támogató törvényt akartak és akarnak elfogadni, hiszen nem egyetlen esetről van szó. A szenátusban ugyancsak hallgatólagosan átment az RMDSZ javaslata, amely párhuzamos közigazgatást hozna létre és kötelezően előírja a magyar nyelv hivatalos jellegét Erdélyben. Erről a PSD nem mondhatja, hogy nem tudott, mert átment a szakbizottságokon, ahol a szociáldemokraták mellette szavaztak – állítja Klaus Iohannis. A szociáldemokraták a Székelyföld autonómiájához vezető jogszabályokat próbálnak elfogadni. Ez alkotmányellenes, nem fogom eltűrni ilyen törvények elfogadását – szögezte le az államfő.