Világszerte 3 millió 259 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 1 millió 15 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig csaknem 233 és fél ezerre becsülik. A fertőzés 187 országban van jelen.

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.

A legtöbb COVID-19 vírussal fertőzött  személy, 1 millió 70 ezer, az Amerikai Egyesült Államokban van. Kínában 83 900 esetet tartottak nyilván ma reggel. Oroszországban ugyan meghaladta a százezret a nyilvántartott koronavírusos esetek száma, a növekedés 7,1 százalékos, ami a szakemberek szerint a járvány terjedésének csökkenő dinamikáját mutatja.  Az orosz miniszterelnök, Mihail Misusztyin, is megfertőződött, ezt maga a kormányfő jelentette be a Rosszija 24 hírcsatornán.

Spanyolországban több mint 112 ezer gyógyultról számoltak be, a Hopkins egyetem 213 ezer fertőzöttet és 23 és fél ezer halottat tart nyilván. A spanyol gyerekeknek négy napja tették lehetpvé, hogy elhagyják otthonukat egy-egy órára naponta. Az egészségügyi minisztérium korosztályonkénti idősávokat határozott meg.

Olaszországban az utóbbi 15 napban megkétszereződött a gyógyultak napi létszáma, és felére sikerült csökkenteni a halottak napi számát – jelentette be Luca Richeldi a polgári védelem egészségvédelmi szakértője. Itáliában mostantól a hatóság kizárólag interneten közli a számokat, nem tartanak több sajtótájékoztatót a járvány adatainak menetéről.

A francia kormány 20 millió eurós programmal ösztönzi a kerékpár-használatot annak érdekében, hogy a kijárási korlátozások feloldásakor a tömegközlekedési járművek zsúfoltságától tartó franciák gépkocsi helyett inkább biciklivel járjanak dolgozni, valamint azért is, hogy ne emelkedjen vissza a légszennyezettség a karantén előtti szintre – mondta Elisabeth Borne környezetvédelmi és közlekedési miniszter a Le Parisien című napilapban megjelent interjúban. A miniszter technikai támogatásokat is ígért a városoknak és megyéknek annak érdekében, hogy minél több új kerékpársávot és átmeneti gyalogosterületeket alakítsanak ki. A kijárási korlátozásokat területenként felváltó más-más óvintézkedéseket május 7-én véglegesíti a francia kormány. Franciaországban több mint 167 ezer fertőzöttet, több mint 50 ezer gyógyultat és 24 ezer elhalálozást jegyez a koronavírus okán a Hopkins Egyetem.

Németországban újabb lazításokról döntöttek. A vallási intézmények ismét fogadhatnak hívőket, megnyithatnak a múzeumok és egyéb kiállítóhelyek, kinyithatják a játszótereket, az állatkerteket és a botanikus kerteket. A részletszabályokról a tartományi kormányok döntenek. Németországban 163 ezer fertőzöttet, 123 és félezer gyógyultat és 6600 elhunytat tartanak számon.

Magyarországon 2863-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, 609-en meggyógyultak, az elhunytak száma 323, 10 384-en vannak hatósági házi karanténban és több mint 76 ezer mintavétel történt – tájékoztat a koronavirus.gov.hu mai közleménye. A Magyar Közlönyben ma éjszaka megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől országosan – Budapest és Pest megye kivételével – megszűnik a kijárási korlátozás.