A magyar külgazdasági és külügyminiszter azt kérte Klaus Johannis elnöktől, hogy mutasson több tiszteletet a magyarok iránt. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán tegnap közzétett videóban azt mondta, a román elnök nyilatkozata „kifejezetten civilizálatlan és gyűlöletkeltésre alkalmas”. Klaus Johannisnak tisztában kell lennie azzal, hogy az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarság döntő többsége rá szavazott a román elnökválasztáson – mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy jó kapcsolatot ápoljon Romániával, hiszen a két ország fontos gazdasági partnere egymásnak, és az Erdélyben és Székelyföldön élő magyaroknak is érdekük, hogy normális legyen a kapcsolat a két ország között.

Az elmúlt napokban azonban a román állam képviselői sorra olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek megnehezítik a jószomszédi kapcsolat fenntartását – tette hozzá a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A román külügyminisztérium szerint „provokáló és helytelen” a magyar külügyminiszter Klaus Iohannis elnök kijelentéseire vonatkozó nyilatkozata. A magyar külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter sajnálatos módon félreértelmezte Klaus Iohannis elnök szavait – állítja a román külügy.