Tovább csökkent a munkanélküliség tavaly, az egy évvel korábbi 4,2-ről 3,9 százalékra, a legtöbb álláskereső az elemi és középiskolát végzettek között volt 6,3, illetve 4 százalékos arányban – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból.

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők között a munkanélküliség 1,6 százalékos volt 2019-ben. A nemek szerinti megoszlás szempontjából a férfiak majdnem egy százalékponttal többen voltak az álláskeresők között, a városi lakosság sorában pedig alacsonyabb volt a munkanélküliség, mit vidéken. A statisztikai adatok szerint a legmagasabb a munkanélküliség, 16,18 százalék a 15-24 év közötti fiatalok sorában. Az aktív lakosság foglalkoztatási rátája tavaly egy százalékkal nőtt az előző évhez képest, elérve a 65,8 százalékot. Az állást keresők 74,6 százaléka volt férfi és 56,8 százaléka nő – közölte az Országos Statisztikai Hivatal. A foglalkoztatott lakosság 21,2 százaléka a mezőgazdaságban, 30,1 százaléka az iparban vagy építkezéseken és 48,7 százaléka a szolgáltatásokban dolgozott. A részmunkaidős szerződéssel foglalkoztatott személyek túlnyomó többsége (85,8%) a mezőgazdaságban dolgozott. A munkahét átlagos hossza tavaly 38,9 óra volt, 148 ezren folytattak másodlagos tevékenységeket is, így átlagban heti 13,5 órát dolgoztak. Románia aktív lakossága az elmúlt év végén 9 millió személy volt, ebből 8,6 millió foglalkoztatott és 353 ezer munkanélküli. (Agerpres)