Az IRES közvéleménykutató ma közzétett felmérése szerint, amely az egy hónap magány nevet viseli, Románia lakói a szeretteiktől való elszakítottságot élték meg a legrosszabbul – írja a G4media. A felmérés 830 személy megkérdezésével készült, április 17-én. A válaszadók 14 százaléka egyedül töltötte el a szükségállapot első hónapját, 10-ből négyen azt válaszolták, aggódtak és aggódnak amiatt, hogy esetleg elhúzódó járvány esetén nem tudják biztosítani a megélhetésüket, a megkérdezettek harmadát halálfélelem gyötri az új koronavírus miatt. A felmérés következtetései szerint a nőket jobban aggasztja a jövő mint a férfiakat. Ugyancsak a nők tartanak jobban attól is, hogy kifogynak anyagi tartalékaikból, és éhezni fognak, ugyanakkor jobban félnek a vírus okozta megbetegedéstől és haláltól. Mindezek az aggodalmak idegességet generálnak, és családi veszekedésekhez vezetnek – állapítja meg a felmérés.

Amit nem lát a Román Ortodox Egyház vezetése az sokkal súlyosabb, mint egy egyszerű PR krízis – írja a Republica online lap. Sokan felteszik maguknak a kérdést ezekben a napokban, hogy valóban egyenlő bánásmódban részesít-e minket a hazai egészségügy. És naponta választ is kapunk erre a kérdésre, a fővárosi katonai kórházban létrehozott VIP szalonoktól kezdve, Chirică polgármester úrig, akit annyiszor tesztelnek ahányszor csak óhajtja, vagy őszentsége Pimen érsek, akit helikopterrel szállítottak Suceavaból Bukarestbe, hogy ott kezeljék. A Republica ugyanebben a cikkben összehasonlítja az ortodox egyház viselkedését, a katolikus egyházéval, amely szintén reformokat hirdetett, de ők úgy tűnik tartják is magukat ehhez. A katolikus egyházat is számos botrány tépázta, elég hogyha csak a pedofíliával vádolt papok esetére gondolunk, ám de a Pápa kiment az emberek közé, és bocsánatot kért az áldozatoktól és hozzátartozóiktól, egyáltalán nyitottak a kritikára, és most, a világjárvány idején együttműködnek a helyi hatóságokkal teljes mértékben.Ehhez képest az ortodox egyház mindvégig elzárkózott a kritikáktól, miközben köztudott, hogy az egyház vezetésében olyan korrupt személyek is jelen vannak, mint például a fentebb említett Pimen atya, akiről bebizonyosodott, hogy az elmúlt rendszerben a Securitate besúgója és közreműködője volt. És most, járvány idején alig-alig akarnak együttműködni a hatóságokkal, lásd a mégis megtartott misék, és a szent kanálkával való áldoztatás esetét. Hogyha a Román Ortodox Egyház nem szeretné, hogy  tekintélye és szavahihetősége teljesen megomoljon, akkor jól tenné, hogyha máris nekifogna a rég megígért reformnak. Attól, hogy a BOR döntéseiben kételkedünk, még nem kételkedünk Istenben – írja a Republica online romániai lap.

Az Emerging Europe mai számában a járvány terjedéséről ír átfogó cikket, kiemelve, hogy Kelet-Európában kisebb károkat okozott, ezt viszont azzal magyarázza, hogy ide viszonylag későn jutott el a vírus, és addigra a nyugati szomszédok hibáiból okulva jobban fel tudtak készülni az államok. Ugyancsak az Emerging Europe tegnapi szalagcímei között olvashatunk arról a tanulmányról, amelynek értelmében a sajtószabadság a fejlődő országokban meglehetősen gyengén valósul meg. A 2020-as sajtószabadság-index, amelyet a Riporterek Határok Nélkül (RSF)  szervezete állított össze, azt mutatja, hogy az elkövetkező évtized döntő jelentőségű lesz az újságírás jövője szempontjából: a Covid-19 világjárvány rávilágít és felerősíti azokat a válságokat, amelyek a szabad jelentéskészítés jogát, a független, változatos és megbízható információ közzétételét fenyegeti.

A világsajtó amúgy a kőolaj-piac alakulását figyeli: Olyan sok kőolaj van, hogy egyszerűen nincs hol tárolni már, a kitermelés nem állt le, de az embereknek nem kell a kőolaj – írja mai számában a The New York Times. A Fox News ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy holnaptól ingyen tankolunk. A La Stampa kifejti, a kőolaj-mizéria egyértelműen a járvány hozadéka, hiszen az egyik leginkább érintett ágazat a szállítás. Sem légi, sem földi úton nem járkálunk annyit, üresek az autópályák, és szabad az ég. Minden takaréklángra lett téve, a kőolajjal kereskedők meg nagy dilemmában vannak, hogy mit tegyenek:eladják most olcsón az árut, vagy tárolják. De hol és hogyan? – írja a L`Obs.