Több mint 100 súlyos COVID-19 beteg gyógyult meg, miután az Ebola gyógyítására kidolgozott amerikai gyógyszerrel kezelték – jelentette ki a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke. Alexandru Rafila hozzátette, a gyógyszer még kísérleti szakaszban van, az ősztől kaphatja meg a termelési engedélyt.

Alexandru Rafila elmondta, a harmadik kísérleti szakaszban 4000 betegnek adták be a gyógyszert világszerte. A klinikai teszteket elsőként a chicagói kórház fejezte be, ahol 125 beteget vontak be a kísérletbe, 113-an súlyosan fertőzöttek voltak, két elhalálozást kivéve mindegyik egy héten belül kigyógyult a betegségből. A mikrobiológiai társaság elnöke hangsúlyozta, ez az első olyan gyógyszer, amely a fertőzés okát kezeli, a jelenleg használtak csak a fertőzés hatását csökkentik.