A következő tíz év döntő fontosságú lesz a sajtószabadság szempontjából, a jelenlegi egészségügyi válság pedig csak felerősítette számos országban a gazdasági, politikai nehézségeket és a sajtóval szembeni bizalom hiányát – figyelmeztet a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi szervezet a sajtószabadságra vonatkozó 2020-as rangsorának nyilvánosságra hozatala alkalmából. Románia jelenleg a 48. helyen áll a 180 vizsgált országból Szenegál és Guyana között, miután tavaly a 47. volt.

A rangsor alján lévő országoknak a világjárvány alkalmat a sokk stratégia bevetésére, azaz kihasználják a közmegdöbbenést és a mozgósulás gyengülését normális időkben alkalmazhatatlan intézkedések foganatosítására – jelentette ki a szervezet főtitkára, Christophe Deloire. Példaként említette Kínát és Iránt, ahol kemény cenzúrát vezettek be vagy Magyarországot, ahol a miniszterelnök koronavírus törvényt fogadtatott el a parlamenttel, amely öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a hamis információk terjesztését. A sajtószabadság korlátozását célzó megtorló törvények meghozatalára az infodémiát, azaz a betegség körül kialakuló álhír járványt használják fel ürügyként – mondta a főtitkár. Hozzátette, a propaganda, a reklám, a híresztelések és az újságírás összekeverése kizökkenti a szokásos kerékvágásból a vélemény- és szólásszabadságra vonatkozó demokratikus garanciákat. A világjárvány súlyosbítja a sajtó gazdasági válságát is. Libériában már nem jelenik meg nyomtatott újság, az Egyesült Államokban pedig 30 ezer sajtóban dolgozó vesztette el munkahelyét a válság kezdete óta – mondta Christophe Deloire. Mit jelent majd 2030-ban az információ szabadsága, pluralizmusa és életképessége – ez van most kockán – vélte a Riporterek Határok Nélkül újságíró szervezet főtitkára. (Agerpres)