Franciaországban javult a járványügyi helyzet, de a krízis még korántsem ért véget – jelentette ki Edouard Philippe francia miniszterelnök vasárnap esti sajtókonferenciáján, amelyet Olivier Véran egészségügyi miniszterrel közösen tartottak – és a mai francia sajtó nagy része, köztük a Le Monde, itthon a Hotnews.ro és az RFI híradója idézi. A több mint két órás sajtóértekezlet fő témája a szükségállapot május 11-én esedékes feloldása volt, és azok az intézkedések, amelyek szerint ez megtörténik majd. Az értekezletről szóló beszámolójában a Le Monde azt írja: kevés konkrét döntés, sok szigor, nem valószínű, hogy a franciák egyhamar visszatérhetnek korábban megszokott életükhöz, szokásiakhoz. Meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal, jelentette ki a francia miniszterelnök, aki szerint  az egészségügyi válság nem ért még véget- habár ebben a tekintetben a hírek jobbak, sikerült valamelyes ellenőrzés alá vonni a vírus terjedését, és a kórházak, főként az intenzív terápiás osztályok felszerelését is nagyrészt megoldották. Ám a gazdasági és pénzügyi válság csak most kezdődik – és brutális lesz – jelentette ki Edouard Philippe francia miniszterelnök. Olivier Véran egészségügyi miniszter azt mondta, május 11 után kerülhet szóba a szükségállapot részleges feloldása, azt például valószínűnek tartja, hogy a tömegközlekedésben a maszk viselete kötelező lesz. Az első lazítás az, hogy mától a különféle otthonban ápolt személyeket meglátogathatják a hozzátartozók, igaz szintén szigorú óvintézkedések mellett, a fizikai kontaktus teljes kizárásával például. A francia miniszterelnök azt is elmondta, egyelőre tanácstalanok a külföldre való utazások, és a külföldiek Franciaországba történő beutazását illetően – de valószínű hogy az is, csakis szigorú szabályok betartásával lesz lehetséges.

Az európai munkahelyek negyedét érintheti a koronavírus járvány okozta krízis – írja mai számában a Politico.eu, a McKinsey & Company, a világ egyik legnagyobb gazdasági tanácsadó cégének legfrissebb tanulmányára alapozva. A hazai sajtóban a Ziarul Financiar és a Hotnews ír az említett tanulmányról, amelynek értelmében Európa-szerte 59 millió munkahelye kerül veszélybe, illetve meg is szűnhet, a munkanélküliség aránya duplájára növekedhet a következő hónapokban, főként a szolgáltatóiparban, vagy a közélelmezésben. A McKinsey azt javasolja a kormányoknak, hogy gyors és határozott döntéseket hozzanak a gazdasági  és pénzügyi helyzet stabilizálására, és arra emlékeztetett, hogy a 2008-2009-es gazdasági válság idején a munkanélküliségi ráta 27 százalékra nőtt, ami rettenetesen sok, és ezt kellene elkerülni most – de hogyan?  A társadalmi egyenlőtlenségeket súlyosbíthatja az alacsony iskolai végzettség és az érintett munkahelyek közötti összefüggés okozta gazdasági sokk. A fiatalabb és a kis- és középvállalkozások munkavállalói szintén jobban ki vannak téve ennek a vírushatásnak. A gazdasági tanácsadó cég szerint a legjobb módszer talán az lenne, hogy a fenyegetett iparágakból átirányítják a munkavállalókat olyan területekre, ahol viszont munkaerő-hiány van, a munkaerő átképesítését pedig kormányprogramokon keresztül valósíthatnák meg – javasolja a McKinsey & Company.

Egyre több állam készül arra, hogy a megfelelő intézkedések mellett, de újraindítsa a gazdaságát, sőt, van ahol már ez el is kezdődött, mint például Ausztriában, de Romániában is fontolgatják, hogy mikortól lehetne fellazítani a szabályokat. Némileg hasonló az Amerikai Egyesült Államok és Románia helyzete – nyilván csakis a járvány szempontjából – hiszen sem nálunk sem Amerikában nem tetőzött még. Donald Trump, az egyesült államok elnöke, aki csak menet közben fogadta el a helyzet komolyságát elkészítette a gazdaság újraindításának forgatókönyvét a Time magazin szerint. Mint ismert Trump csak a számokban és gazdasági előrevetítésekben hisz igazán – írja a Time – most arra készül, hogy azokat az ágazatokat indítsák újra ahol megvalósítható a munkavállalók erőteljes tesztelése – Indítsuk újra Amerikát – harsogja Donald Trump, ahogyan korábban azt hangoztatta, hogy újra nagyszerűvé teszi Amerikát – illetve hogy megtartja nagyszerűségében – emlékeztet a Stern, német napilap.

A Massachussettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói speciális fehérjéket állítottak elő, amelyek képesek leállítani a koronavírus előidézte citokinvihart, az immunrendszer túlzott reagálását. A citokinvihar károsítja a tüdőszöveteket és a Covid-19 tüdőgyulladás halálos kimenetelét idézheti elő – írja a HVG.hu technikai és tudományos fejlesztéseket bemutató rovata. A citokin a jelzőmolekulák egy fajtája, amely a sejtkommunikációban játszik alapvető szerepet. Az immunválasz szabályozásában és az információközvetítésben van fontos szerepük. A kutatók remélik, hogy megkezdhetik a szerkezetükben az antitestekhez hasonló fehérjék tesztelését emberi sejtekben és állatmodelleken is.A kutatók tanulmányukat a Discovery című tudományos folyóiratban tették közzé.