Független és átlátható vizsgálatot sürgetett tegnap Kínának az új típusú koronavírus-járványra adott lépéseivel kapcsolatban az ausztrál külügyminiszter, aki bírálta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is. Marise Payne kiemelte: Canberra elsősorban arról szeretne hiteles információkat, hogyan kezelte Peking a vírust a közép-kínai Vuhanban. Payne hozzátette azt is, nem gondolja, hogy egy ilyen vizsgálatot a WHO-nak kellene vezetnie. „Az olyan lenne, mintha (a szervezet) egy személyben lenne vadász és vadőr” – tette hozzá. A politikus hangsúlyozta, hosszú távon bízik Pekingben, ám fontosnak tartja, hogy ebben az ügyben a két ország együtt tudjon működni.