Szerbiában 1,93 százalékos a koronavírus fertőzöttek elhalálozási aránya – közölték a szerbiai válság-parancsnokság epidemiológusai. A Johns Hopkins egyetem legfrissebb adatai szerint Szerbiában a legalacsonyabb az elhalálozási ráta a térségben.

A legmagasabb Romániában, 5,1 százalék, majd Albánia következik 5, Szlovénia és Bulgáia 4,8, Észak-Macedónia 4,3, Bosznia-Hercegovina 3, 7  és Horvátország 2 százalékkal. Csak Montenegróban alacsonyabb az elhalálozási arány a szeribiainál, azaz 1,3 százalék. Predrag Kon szerb epidemiológus szerint az elhalálozási ráta az egyedüli megbizható mutató a koronavírus járvánnyal kapcsolatban, mert a fertőzött személyek számára vonatkozó adatok nem mindig összehasonlíthatóak. ugyanis különböző adatokat és tesztelési módszereket használnak. Példaként említette az Egyesült Államokat, ahol több mint 660 ezer fertőzött és mintegy 33 ezer áldozat van. A fekete listán az első helyen áll, de az elhalálozási arány 4,9 százalék, ami jóval kisebb, mint Belgiumban, ahol tegnap 14 százalékos volt nyilatkozta a szerb epidemiológus a B92 szerb rádió honlapjának.