A koronavírus-járvány terjedése folytatódik világszerte: a halottak száma meghaladja a 141 ezret – ennek kétharmada Európában -, a fertőzéseké pedig több mint 2 millió 100 ezerre tehető.

Anélkül, hogy lemondtak volna az elszigetelési és megelőzési intézkedésekről, a világ vezetői hovatovább a gazdaság újraindítására összpontosítanak. Az Egyesült Államoknak nemcsak a legnagyobb számú, 33 ezer halálos áldozattal és 665 ezer megbetegedéssel kell megbirkóznia, hanem drámai gazdasági visszaeséssel is: több mint 22 millióan igényeltek munkanélküli segélyt az elmúlt 4 hétben, a fogyasztás drámai mértékben zuhan, a világ legnagyobb gazdasága pedig nagyobb veszteségeket könyvelt el március óta, mint a 2009-es recesszió idején.

Trump elnök tegnap este bemutatta a gazdaság fokozatos újraindításának tervét, amely azonban a legtöbb esetben a szövetségi államok kormányzóira bízza a korlátozások enyhítésére vonatkozó végső döntést.

Nyitásra csak ott kerül sor, ahol egyértelműen csökken az új fertőzések száma, ugyanakkor van megfelelő tesztelési kapacitás. A korlátozások enyhítése három szakaszban történik, és ezek mindegyike legkevesebb 14 napig tart, hogy elkerüljék a vírus terjedésének újbóli felgyorsulását – jelenti a Román Rádió washingtoni tudósítója, Doina Saiciuc.

“A korlátozásokat nem egyszerre szüntetjük meg, hanem nagy odafigyeléssel, lépésről lépésre” – idézi az amerikai elnököt. A stratégia fő célja az idősek és egyéb veszélyeztetett kategóriák védelme. “A nyitás első szakasza azzal kezdődik, hogy a veszélyeztetett kategóriák továbbra is otthon maradnak. Azután meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a nyilvános tereken betartjuk a legalább kétméteres fizikai távolságot, kerüljük a nagyobb csoportok alakulását és a nem létfontosságú utazásokat” – mondta az új típusú koronavírus járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló fehér házi munkacsoport vezetője, Deborah Birx.  Hozzátette: amennyiben egy veszélyeztetett kategóriába tartozó munkavállaló nem dolgozhat otthonról, számára külön feltételeket kell biztosítani a munkahelyén. A munkáltatóknak több szakaszban kell újraindítaniuk a tevékenységet, az iskoláknak azonban zárva kell maradniuk az Egyesült Államokban.

A francia elnök már két nappal korábban bejelentette, hogy május 11-től fokozatosan felszámolják a korlátozásokat.