Nem tudom, a bukaresti magyar adás hallgatói közül hányan ismerik a „paştele cailor” román kifejezést, de akik hosszabb vagy rövidebb ideig román környezetben éltek, minden bizonnyal többször is találkoztak vele.

Lefordítani nem lehet, legalábbis szó szerint nem, mert a „lovak húsvétja”  kifejezés a magyaroknak nem mond semmit. Pedig az erdélyi magyaroknak közük van hozzá, és mindenekelőtt köze van hozzá annak a ténynek, hogy immár évszázadok óta a katolikus és az ortodox egyház, néhány kivételtől eltekintve, más és más időpontokban ünnepli Krisztus feltámadását.

Hogy mi áll Húsvét évről-évre változó időpontjának a meghatározásában, az is meglehetősen rejtélyes, elégedjünk meg azzal, hogy elvileg a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra esik az ünnep, de gyakorlatilag akadnak még módosítások.

A keleti ortodox egyház viszont nem követte 1582-ben a Julián-naptár csillagászati adatok megkövetelte kiigazításait, azaz nem tartotta a maga számára kötelezőnek a nyugaton azóta is használt Gergely naptárt, így a katolikus és az ortodox húsvétok időpontja rendszerint eltér, még nehezebben érthetően, mint amikor a kommunizmus évtizedeiben a szülők és nagyszülők nemzedéke számára Oroszország Nagy Októberi Szocialista Forradalmát november 7.-én ünnepeltették Európa keleti felében.

Számunkra mindebből az a lényeg, hogy a néprajzkutatók szerint Erdélyben a magyar katolikusok és protestánsok húsvétkor kölcsönadták lovaikat a velük együttélő románoknak, hogy így segítsék a tavaszi mezőgazdasági munkákat, ortodox húsvétkor pedig a románok mindezt viszonozták: ilyenkor az ő lovaik is mehettek szántani-vetni a magyar gazdák földjeire. És most jön a csattanó: amikor, nagy ritkán, a két húsvét időpontja megegyezett, akkor a lovaknak egyáltalán nem kellett igát vonni sem otthon, sem máshol, az istállóban pihenhettek és úgymond ünnepelhettek, ezért nevezték el a két húsvét egybeesésének a  napját „Paştele cailor”-nak.

Ahogyan teltek-múltak az idők, a kifejezés a román köznyelvben alaposan átalakult és ma már amolyan „sohanapját” értenek alatta. Hogyha valakinek azt mondják, hogy „ne întâlnim la paştele cailor”, akkor az megérti belőle, hogy majd csak akkor foglak látni, amikor a hátam közepét.

Nos, mindezt csupán azért mondtam el, hogy kissé derüljünk ezekben a szorongató, koronavírusos napokban azon a hercehurcán, amely az ortodox húsvét előtt a román államvezetés legfontosabb intézményeiben végbement.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az idők folyamán számos kisérlet történt a húsvéti időpontok egységesítésére, valamiképpen fel szerették volna oldani azt az ellentmondást, miszerint Keleten ugyan korábban kel fel a Nap, de Krisztus ugyanitt, majd minden évben, később támad fel. Egyelőre sem az egyházi, sem a világi tárgyalások nem jártak eredménnyel. Legutóbb maga Ferencz pápa jelentette ki, hogy a katolikus egyház kész megegyezni az ortodox testvérekkel Húsvétnak egyetlen, előre rögzített időpontjában, de ajánlatára még nem érkezett válasz. Könnyen megtörténhet, hogy az üres templomokat elhozó és az egész emberiséget sújtó világjárvány sietteti majd a közös megoldást. De ha nem, akkor az előrejelzések szerint a lovaknak megint öt évet kell várniuk a legközelebbi pihenőig…