A közlekedési minisztérium rendeletben szabályozta a román vendégmunkások külföldre utazásának feltételeit. A rendelkezés éjfélkor lépett életbe.

E szerint a szezonmunkásokat szállító chartergépek felszállása között legkevesebb 4 órának kell eltelnie, hogy ne alakuljon ki tömeg a repülőtéren. Ennek érdekében az újabb járat utasai nem léphetnek be a reptérre az előző gép felszállása előtt.

A rendelet értelmében a fejvadászcég felel azért, hogy az utazásra váró szezonmunkások megfelelő védőfelszerelést – vagyis maszkot és kesztyűt – hordjanak. A munkásokat toborozó cég vagy személy csak azt követően szervezheti meg az idénymunkások utaztatását, miután engedélyt kapott a repülőtértől, és biztosítania kell legalább egy felügyelőt, aki a légikikötőben eligazítja a cég által utaztatott embereket.

A rendelet előzménye, hogy pénteken mintegy 1500 szezonmunkás gyűlt össze és a társadalmi távolságtartás szabályaival mit sem törődve tülekedett a kolozsvári repülőtéren.

A hatóságok arra készülnek, hogy pontosabban szabályozzák a hajósok, illetve elsősorban a bolgár határ közelében dolgozó mezőgazdászok tevékenységét is. A belügyminiszter szerint ezek az új szabályozások egy újabb katonai rendelet tárgyát képezik majd.

Marcel Vela kijelentette, hogy a Dunán hajózó áruszállítók nem hagyják el a hajókat, így nem jelentenek különösebb veszélyt mások számára. Ugyanúgy kivételt képeznek, mint például a kamionsofőrök, ezért tevékenységüket is hasonlóan kellene szabályozni. Ugyanakkor a Duna egyik vagy másik oldalán dolgozó mezőgazdászoknak is ugyanúgy biztosítani kell az átjárást, mint ahogy azt az ország nyugati határánál megoldották a közúti szállítók esetében.

A miniszter egyébként tegnap este tett látogatást a nagylaki határátkelőnél, hogy ellenőrizze a tranzitforgalom gördülékenységét, egyúttal megköszönve azon román állampolgárok megértését, akik lemondtak az ünnepek alatti hazautazásról.