A szállodák és panziók azzal szembesülnek, hogy az ügyfelek a foglalások halasztását kérik, vagy pedig lemondják a húsvéti ünnepekre tervezett vakációjukat, sőt a május-júniusiakat is.

A veszteségek óriásiak, hiszen ezek a létesítmények télen rendszerint zárva tartanak, és most nyitottak volna újra.

A legérzékenyebben a foglalás lemondása érinti a szállásadókat, mert ilyenkor a turista kéri az előleg visszatérítését – jelenti a Román Rádió tudósítója, Mihai Bădescu, aki a Kazán-szorosban járt.

Szőcs Levente / SRR

Az egyik helyi panzió tulajdonosa a riporternek elmondta, hogy az emberek közvetlenül a kijárási korlátozások bejelentése után elkezdték visszakérni a pénzüket. Az áprilisi foglalások előlegét már mind visszatérítette, de érkeznek már az igénylések a májusi foglalásokra is. A panziótulajdonos azt javasolja a turistáknak, lemondás helyett inkább halasszák el az utazásukat a járvány utáni időre. Ennek a panziónak a tulajdonosa például nem biztos abban, hogy sikerül visszatérítenie valamennyi előleget az év vége előtt.

Egy másik panziós ezzel szemben derűlátó. Noha maga is kénytelen volt előlegeket visszaadni, arra összpontosít, hogy majd a korlátozások feloldása után ismét lesznek turisták, és újra lesz bevétel.

A tudósító olyan szállásokat is talált, ahol a turisták megértőbbnek bizonyultak, és nem mondták le foglalásaikat.

Gondokkal küzdenek a szabadidős szolgáltatásokat nyújtó vállalkozók is. Egy nemrég elindult spa központ tulajdonosa elmondta, hogy máris veszteségeket könyvelnek el, hiszen nem volt idejük, hogy tartalékokat halmozzanak fel, amelyből fenntartsák a vállalkozást. Ráadásul hiteleik is vannak, ezért remélik, hogy megértésre találnak a bankoknál.

A panziósok hatalmas veszteségekre számítanak, ha az idegenforgalom nem indul újra a nyár elejéig – jelentette a rádió tudósítója.