A SURE elnevezésű, 100 milliárd eurós szolidaritási eszköz létrehozására tett javaslatot Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke annak érdekében, hogy segítse a munkavállalókat jövedelmük megtartásában és a vállalkozásokat fennmaradásukban. Javasolja továbbá, hogy az összes rendelkezésre álló strukturális alapot a koronavírusra adott válaszlépésekre csoportosítsák át. Az új eszköz mintegy 100 milliárd értékű hitelt nyújt azon országoknak, amelyeknek erre szükségük lesz rá annak biztosítására, hogy a munkavállalók jövedelemhez jussanak, és a vállalkozások megtarthassák alkalmazottaikat. 

Az Európai Unió ugyanakkor folytatja a szíriai menekültek, valamint az iraki, jordániai és libanoni veszélyeztetett személyek támogatását. Ez a támogatás rendkívül fontos a koronavírus-járvány közepette, hiszen a leginkább veszélyeztetett emberek támogatást kapnak, országaik pedig jobban megbirkózhatnak a közegészségügyi kihívásokkal. Josep Borell, az európai unió külügyi főképviselője hangsúlyozta, az Európai Unió a szíriai válság 10. évében is a szíriai menekültek és a nekik menedéket nyújtó szomszédos államok mellett áll . A támogatás nem csak a koronavírus-járvány elleni küzdelem, hanem a jövő fejlesztése érdekében is történik. Az unió továbbra is támogatja az ENSZ erőfeszítéseit, hogy politikai megoldást találjon a szíriai konfliktusra és minden szükséges pénzügyi támogatást megad Szíriának és szomszédainak, valamint helyet biztosít a civil társadalommal folytatott párbeszédnek. Ilyen értelemben az Európai Unió Brüsszelben szervezi meg idén a Szíria és a térség jövőjének támogatását célzó IV. konferenciát – mondta Josep Borrell. Várhelyi Olivér szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztos hangsúlyozta, az EU fokozza támogatását a szíriai menekülteknek otthont adó országoknak, főként Jordániának és Libanonnak, a nehéz helyzetben lévő veszélyeztetett lakossággal  való szolidaritás jeléül. A majdnem 240 millió eurós csomagot szociális ellátásra, egészségügyre, oktatásra és gyermekvédelemre fordítják – magyarázta Várhelyi. Ezzel a csomaggal meghaladja a két milliárd eurót a menekülteket és az őket befogadó országoknak 2015 óta nyújtott támogatás, több mint kétszerese az eredetileg megállapítottnak – közölte a közszolgálati rádió tudósítója, Arina Petrovici. (Rador)