Az ország egyre több településén kötelező a védőmaszkok használata abban az esetben, ha valaki forgalmasabb nyilvános helyen tartózkodik.

Erre a célra bármilyen típusú maszkot lehet használni, amely elfedi az orrot és a szájat.

Galac, Vaslui, Máramaros és Iaşi megye után mától Călăraşi megyében is kötelező védőmaszkot használni nyilvános helyeken. Elena Rogoz, a városháza sajtószóvivője elmondta: a város vezetése úgy döntött, hogy minden nagyobb köztéren szájmaszkot osztanak szét azok között, akik nem viselnek ilyet. Nagyon fontos tudatosítani az emberekben, hogy ebben a nehéz időszakban a maszkok használata kiemelten fontos – tette hozzá a sajtószóvivő. Călăraşi megyében a 30 kimutatott vírusfertőzéses esetből 8-at éppen a megyeközpontban mutattak ki.

Vitatott lépés

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) továbbra sem javasolja a maszk viselését azoknak, akik nem betegek, illetve nem gondoskodnak beteg emberekről. Nem bizonyított, hogy a tömeges maszkviselés potenciális előnnyel járna, sőt a helytelen maszkviselés növelheti a fertőzés kockázatát. Emellett világszinten hatalmas hiány van a védőfelszerelésekből – mutatott rá Mike Ryan, a WHO magas rangú tisztségviselője egy múlt heti genfi sajtótájékoztatón.

Egyre többen vitatják a WHO ajánlását. Az ellenérvek között első helyen az áll, hogy a koronavírus tünetmentes emberek is terjeszthetik, tehát a szájmaszknak elsősorban nem a viselőjét védi, hanem a többi embert. Így, ha mindenki védőmaszkot hordana, a vírus terjedése lelassulna.