A Radio France International franciaországi szerkesztősége adta hírül tegnap, hogy a Google részvénytársaság elkezdte 131 ország felhasználóinak, köztük a franciaországi felhasználók adatainak közzétételét azért, hogy a kormányok felmérhessék, a korlátozó intézkedések mennyire hatékonyak az új koronavírus járvány megfékezésében. A Google sietett hangsúlyozni, hogy az a adatok csak és kizárólag az egyének mozgására vonatkoznak, semmiféle személyes adatot nem szolgáltatnak ki. Jen Fitzpatrick a Goggle Maps igazgatója, illetve a cég egészségüggyel megbízott igazgatója Karen DeSalvo a Community Mobility Reports nevű akcióról beszélve elmondta, a jelentések emberek milliárdjainak utazási adatait elemzi, az eljárás azonban legális, a Google Maps csak azon felhasználók mobilitását tudja követni, akik telefonjaikon, vagy más elektronikus eszközükön bekapcsolták a location history – azaz helymeghatározás és megjelölés funkciót.

Közben egyre több lap, közöttük Le Monde is ír arról, hogy a szájmaszk viselését kötelezővé kellene tenni. A kutatók már hetek óta próbálják felhívni az emberek figyelmét arra,  hogy beszéd közben is megfertőzhetjük egymást,  a miniatűr nyálcseppek, azaz a Pflüge-cseppek beszéd közben hagyják el a szájüreget, nem kell tehát tüsszögnünk vagy köhögnünk ahhoz, hogy esetlegesen a levegőbe kerüljön a vírus. Azokban az országokban, főként Ázsiában, Japánban, ahol a maszk viselése amúgy is szokás, ez nem okoz gondot, hiszen ott az emberek egyszerű hűlés esetén is viselik, vagy így próbálnak védekezni a légszennyezés ellen. Jól tennénk, ha mi is rászoknánk erre, a magunk és társaink érdekében.

A Le Monde Afrique mai kiadásában többek között egy elefántcsontparti beszámolót olvashatunk. A nyugat-afrikai állam vezetői igyekeznek meggyőzni főként a vidéken élő lakosságot arról, hogy tartsák be az új koronavírus terjedése ellen hozott intézkedéseket. Ehhez azonban a helyi, tradicionális vezetők jóindulatát és megértését is meg kell szerezniük.A  beszámoló szerint az óvintézkedések sikeressége ettől függ, de szerencsére a helyi vezetők közreműködőek. A tradicionális közösségekben a falu bölcsének tanácsa szent, és a közösség megbélyegzi azt, aki a tanáccsal ellentétesen viselkedik. A hivatalos adatok szerint Elefántcsontpart Köztársaságban 200 körüli fertőzöttet tartanak nyilván ma.  

Madagaszkáron a lakosság a hagyományos gyógynövényekkel próbál küzdeni az új koronavírus ellen – írja szintén a Le Monde Afrique. Antananarivóban március 23-án rendeltek el kijárási korlátozást, azóta kevesebb gyógynövény-árus merészkedik az utcákra a fővárosban. Ők javarészt eukaliptusz-származékokat árulnak, amelyek köztudottan tisztítják a légutakat, de a vírus ellen sajnos nem nyújtanak védelmet.

A spanyol La Vanguardia arról számol be, hogy a spanyol kormány április 11-ig hosszabbította meg a szükségállapotot az országban, de megtörténhet, hogy annál tovább tart majd. Ugyanakkor a spanyol egészségügyi tárca tárgyalja azt a javaslatot, hogy az emberek sportolhassanak és sétálhassanak az arra kijelölt helyeken, figyelembe véve minden előírást, a csoportos mozgást továbbra sem engedélyeznék. Ugyanerről az olasz sajtó is ír, Olaszországban hasonló kezdeményezésről kell döntsön a kormány a közeljövőben – több kutató megkongatta a vészharangot, mondván, hogy a bezártság és kevés mozgás önmagában is gondot okozhat, lehetővé kell tenni valahogyan, hogy az emberek járhassak parkba, erdőbe és sportolni is. A La Vanguardia azt is megjegyzi, arról senki sem beszél, mi lesz április 12-től, ha feltételesen akkor feloldják  a kijárási tilalmat. Spanyolországban még mindig rendkívül magas a fertőzöttek, és a fertőzseben elhunytak száma, a spanyol kormány legutóbb arról rendelkezett, hogy a túlterhelt kórházakból más, kevésbé érintett régiókba szállíthassák a betegeket.

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel az Akadémiai Kiadó ideiglenesen ingyenesen elérhetővé tette a 36 különféle szótárat tartalmazó szolgáltatását és a helyesírási szabályzatot – adja hírül a HVG.hu. A felsőoktatásban leginkább használt tankönyveket és jegyzeteket tartalmazó online könyvtár távoli elérése pedig egyszerűbbé vált.Az elmúlt hetekben kialakult új helyzethez nemcsak a diákoknak, de a szülőknek is hozzá kell szokniuk, hiszen a koronavírus-járvány következtében akár a teljes tavaszi félévet távoktatásban kell elvégezni. A KSH adatai szerint jelenleg a közoktatásban több mint 1,5 millió diák, a felsőoktatásban pedig közel 300 ezer hallgató tanul. A digitális átállás tehát összesen 1,8 millió diákot érint.Nem csak számukra, hanem vélhetően másik sok százezer ember számára jó hír, hogy az Akadémiai Kiadó ideiglenesen szabadon hozzáférhetővé tette közismerten jó minőségű szótárait. A szotar.net oldalon jelenleg 12 nyelven 36 szótár összesen 2 millió szócikke érhető el. Az idegen nyelv tanulását és használatát segítő szótárak mellett az adatbázis része a A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása, az Idegen szavak és kifejezések szótára, a Magyar értelmező kéziszótár, valamint a Magyar szinonimaszótár is.