Kitartásra buzdította Ausztria lakosságát a koronavírus-járvány adta helyzetben Alexander Van der Bellen államfő csütörtök este az ORF osztrák országos közszolgálati televízióban. Ausztriában három hete vezették be a kijárási korlátozásokat.

„Nem tudom pontosan, meddig tart a válság, de abban biztos vagyok, hogy egyszer elmúlik” – mondta Alexander Van der Bellen. „Hosszabb ideig ki kell tartanunk”- hangsúlyozta az elnök az ország lakosságához intézett beszédében, kiemelve, hogy addig is „újfajta összetartásra” van szükség.

Kifejtette: életmódjának következetes megváltoztatásával a bizonytalanság ellenére is mindenki hozzájárulhat a válság leküzdéséhez. Mint kifejtette, azok is gyökeresen korlátozták az életüket, akiket nem közvetlenül fenyeget a koronavírus, vállalva ezzel a drasztikus gazdasági következményeket is.

„Erősebb és szorosabb szövetség van közöttünk, mint ahogyan azt korábban hittük” – szögezte le az osztrák elnök.

A bevezetett óvintézkedések hatékonyságáról úgy vélekedett: „Minden egyes ember erejére szükség van ahhoz, hogy közösen gyengítsük a vírust”.