A magánszemélyek kétezer és húszezer lej közötti, a jogi személyek 10 ezer és 70 ezer lej közötti bírsággal sújthatók a koronavírus terjedését fékezni hivatott intézkedések megszegése esetén. A bírságok súlyosbításáról a kormány döntött – jelentette be a miniszterelnöki kancellária vezetője, Ionel Dancă.

Egy másik intézkedés értelmében a közintézmények és hatóságok által kibocsátott valamennyi dokumentum érvényessége meghosszabbodik 90 nappal a szükségállapot megszűnésétől számítva.

Módosította a kormány a rendőrök és a katonák jogállását is. Az erről szóló sürgősségi rendelet szerint a rendvédelmi intézmények pihenőszabadságon levő alkalmazottait visszahívják dolgozni. Emellett arról is rendelkezik a jogszabály, hogy a szükségállapot időszakában felfüggesztik az előre hozott nyugdíjba vonulással kapcsolatos eljárásokat is.