Az eddigi legtöbbel, 969-cel emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 9134-re nőtt a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma – közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma továbbra is négyezer felett van.

Az igazolt fertőzöttek száma 4401 volt az utóbbi egy nap alatt, ami valamivel kevesebb mint a csütörtöki 4492, de több a szerdai 3491-hez képest.

A gyógyultak száma az egy nappal ezelőtti majdnem ezerhez képest most 589-cel emelkedett, így a gyógyultak teljes száma elérte a 10 950-t. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte 89 498-t.

Az olasz Közegészségügyi Hivatal (Iss) mérései szerint a járványgörbe már napok óta süllyedésnek indult, de az ország különböző részein más és más fázisban van a fertőzés terjedése.

A polgári védelem tájékoztatóját korábban tartották meg Ferenc pápának a Vatikánban este hat órakor kezdődő imája miatt, amelyet az egyházfő a járvány halottaiért, betegeiért és az őket ápolókért is mondott – jelentette az MTI.