A hatályban lévő katonai rendelet szerint este 10 és reggel 6 óra között csak indokolt esetben – munkahelyi igazolással vagy saját felelősségre írt nyilatkozat felmutatásával – hagyhatja el otthonát a lakosság.

A rendelkezés betartása érdekében a belügyminisztérium több járőrcsapatot rendelt az utcákra. A rendőrség tájékoztatása szerint az igazoltatott sofőrök zöme fel tudta mutatni a munkaadói igazolást vagy a saját felelősségre aláírt nyilatkozatot. Volt olyan is aki ezek hiányában pénzbírságot kapott.

Hatósági beszámolók szerint 100 lejjel büntetik azokat a lakóhelyüket este 10 óra után elhagyókat, akik nem tudják felmutatni a kért iratokat. Az érvényben lévő katonai rendelet szerint ugyanakkor tilos a 3 főnél nagyobb csoportok utcán tartózkodása, erre hangjelzéssel hívták fel a figyelmet a rend őrei. 

A rendelkezés a COVID-19 fertőzés terjedését hivatott megakadályozni. A saját felelősségre kitöltendő formanyomtatványokat a belügyminisztérium honlapjáról, a stirioficiale.ro vagy a kormány honlapjáról is le lehet tölteni. A nyilatkozatot kézzel is meg lehet írni.