A japán tengeri önvédelmi erők ma  hadrendbe állította első, továbbfejlesztett Aegis felderítő és rakétaelfogó rendszerrel felszerelt rombolóját – számolt be a Kyodo japán állami hírügynökség.

A Maya az első hadihajó, amelyet a legmodernebb, amerikai-japán közös fejlesztésű rakétavédelmi rendszerrel szereltek fel. Ez rövid és közepes hatótávolságú fenyegetéseket is képes kivédeni. A hadihajót a jokohamai kikötõben adták át ünnepélyes keretek között. A ceremónián Kono Taro japán védelmi miniszter is részt vett. Az új koronavírus terjedésének fékezése érdekében vendégek nem vettek részt az ünnepségen, és a körülbelül száz résztvevõ mindegyike maszkot viselt. A Maya Japán hetedik, Aegis rendszerrel felszerelt rombolója, és körülbelül 172 milliárd jenbe került. A hajó a Kanagava prefektúrában található jokoszukai támaszponton fog állomásozni. A szigetország azt tervezi, hogy 2021 márciusában újabb Aegis rombolót állít hadrendbe.

Abe Sindzó 2012-es kormányra kerülése óta stabilan emelkednek Japán védelmi kiadásai. Tokió hangsúlyozta, hogy a jelenlegi fejlesztések is pusztán védelmi célokat szolgálnak.