Magyarországon csökkent a negyedik legnagyobb arányban a csecsemőhalálozás 2010 óta  – derül ki az Eurostat friss adataiból.

Míg Magyarországon 37 százalékkal, addig az uniós országokban átlagosan 15 százalékkal lett kisebb a csecsemőhalálozás. Az Eurostat felmérése alapján 2010-ben ezer élveszülöttre 5,3 csecsemőhalálozás jutott, míg 2018-ben ez az arány már csak 3,3 volt. A csökkenés üteme az uniós országok tekintetében a negyedik legnagyobb. Mindez azt jelenti, hogy ezer élveszületést nézve kettővel több gyermek marad életében Magyarországon, mint 2010-ben. 2010-ben a 23. helyen állt a rangsorban Magyarország.

Rétvári Bence kormánypárti politikus az MTI-nek elmondta, mindez jól mutatja azt, hogy az elmúlt évek során a kormányzati döntések következtében a gyermeket tervező és nevelő családok számára biztonságosabb és egészségesebb környezet áll rendelkezésre. Ezt segíti elő többek között a családbarát szülészetek kialakítása is.

A családbarát szülészetek célja, hogy a születés élményét a család közösen élje át, anya- és bababarát környezetben.