Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta tegnap a középfokú oktatásról szóló, Budapest és a kárpátaljai magyar kisebbségi szervezetek által is kifogásolt törvényt – derült ki az államfői hivatal honlapján megjelent közleményből.

A törvényt az ukrán parlament január 16-án fogadta el. A közlemény szerint a törvény részletezi a 2017-ben elfogadott oktatási kerettörvény rendelkezéseit, figyelembe véve a Velencei Bizottság vonatkozó ajánlásait. A törvény az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket három csoportba sorolja, különböző modellek bevezetését kínálva fel számukra a középfokú oktatás megszervezésére.

A magániskoláknak ugyanakkor – a Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően – biztosítja az oktatás nyelvének szabad megválasztását.