Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken telefonon a 2016-os EU-török migrációs megállapodás felülvizsgálatát kérte Angela Merkel német kancellártól, miután az abban foglaltak szerinte nem működnek – közölte a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatósága. A török elnöki hivatal pénteken azt közölte, hogy Erdogan azt tervezi, március 9-én egynapos látogatásra Brüsszelbe utazik, a migránsválság megvitatására.

Brüsszel és Ankara 2016. március 18-án arról állapodott meg, hogy Törökország feltartóztatja a migránsokat és visszafogadja az Európai Uniótól azokat, akik illegálisan érkeztek valamelyik görög szigetre, a visszaküldöttekért cserébe az EU legálisan átvesz Ankarától szíriaiakat, mindezért pedig hatmilliárd euróval támogatja a törökországi menekültek ellátását. Az egyezmény aláírását követően jelentősen csökkent a Görögországba érkező migránsok száma. A török bevándorlási hivatal adatai szerint ugyanakkor az Európai Unió 2020. január 27-vel bezárólag 25 ezer 951 szíriait vett át Ankarától, ebből a legtöbbet, 9322 embert Németország. Ankara egy héttel ezelőtt, február 28-án jelentette be, hogy a török hatóságok már nem tartóztatják fel azokat a migránsokat, akik Törökország területéről az Európai Unióba kívánnak menni. Görögország a lépésre válaszul megerősítette keleti határai védelmét. A görög határrendészet egyebek mellett könnygáz bevetésével igyekszik megakadályozni a migránsok átjutását. A török partiőrség péntek esti közlése szerint Törökország az út veszélyeire tekintettel az Égei-tengeren nem engedi átkelni az illegális bevándorlókat a görög szigetekre.