Majdnem 4,5 milliárd fontsterlingbe került a brit adófizetőknek a Brexit előkészítése – közölte a brit Országos Tanácsadó Iroda. A Politico Europe lap szerint a brit kormány 2016 júniusától elköltötte a brit kilépésre való felkészülésre szánt 6,3 milliárd fontsterling kétharmadát.

A személyzeti költségeken kívül tetemes összeget emésztett fel az új rendszerek és infrastruktúra üzembe helyezése, valamint a külföldi tanácsadók kifizetése. Az iroda szerint tavaly októberben mintegy 22 ezer személy dolgozott a Brexit előkészítésén. A kilépés utáni helyzettel kapcsolatos tárgyalások első fordulója tegnap fejeződött be. Michel Barnier az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója azt mondta, komoly eltérések vannak Nagy Britannia és az EU álláspontja között. Barnier elmondta, hogy az uniós és a brit nézőpontok elsősorban az egyenlő versenyfeltételekkel kapcsolatban ütköznek. További nézeteltérések a halászati jogokkal kapcsolatban állnak fent, mivel Nagy Britannia évente megújuló különmegállapodást kíván kötni az unióval, amely Barnier szerint „nem megvalósítható.” A főtárgyaló a megállapodást akadályozó tényezőnek nevezte azt is hogy, Nagy Britannia nem akar többé a Európai Bíróság joghatósága alá tartozni. Azonban, véleménye szerint „van remény arra, hogy mindkét fél számára elfogadható egyezményt sikerül tető alá hozni.”