Utazó kiállítás nyílt a bukaresti Balassi Intézetben a Duna – az idők folyamán címmel. A tárlat az EU-Török Interkulturális Dialógus pályázat keretében valósult meg, és három helyszínen: Bukarestben, Szófiában és Isztambulban mutatják be. A megnyitót a budapesti Babra együttes előadása követte.

A fényképeket Virágvölgyi István kurátor a Fortepan fotóarchívumból válogatta. Az 1990 előtti, főként privátfotókat gyűjtő Fortepan online fotóarchívumot 2010-ben alapították 5000 képpel, tíz évvel később pedig már 116 ezer fotó környékén jár a számláló és folyamatosan tovább nő. Az önkéntes munkán alapuló, kizárólag digitális archívum bármely képét akárki letöltheti nagy felbontásban és tetszőleges célra felhasználhatja forrásmegjelölés mellett. Igazi közösségi kútfő, a közösségtől a közösségnek. Az elmúlt évszázad elejétől az 1980-as évekig terjedő fotókon kikötők, hajógyárak, nyaralók, hidak, strandok, gátak, csónakházak elevenednek meg a 2850 kilométeren át a folyó partjáról, amely tíz országot – Németországot, Ausztriát, Szlovákiát, Magyarországot, Horvátországot, Szerbiát, Romániát, Bulgáriát, Moldovát és Ukrajnát – és közben négy fővárost – Bécset, Pozsonyt, Budapestet és Belgrádot – érintve folyik Keletközép-Európát átszelve a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. A kiállítást Fodor Gábor, az Isztambuli Magyar Intézet igazgatója és Melda Manti, a bukaresti Yunus Emre Intézet igazgatója nyitotta meg. Ezt követően kértem mikrofon elé Fodor Gábort, az Isztambuli Magyar Intézet igazgatóját.