Mindezeket a Hargita megyében helyenként még élő, máshol hagyományápoló csoportok által őrzött, felelevenített szokásokat vasárnap mutatták be Gyergyószárhegyen, az immár minden esztendőben a Hargita Megyei Kulturális Központ által megszervezett megyei farsangtemetésen. Amolyan fesztivál-jellegű rendezvény, ahová a résztvevő csoportok elviszi a saját farsangi szokásaikat, mulattatják vele egy-egy falu vagy község lakóit. Minden évben más-más közösség látja vendégül a maszkurákat.
De van, ahol ma is megülik a farsang végét. Napján, ahogy illik. Ma reggel munkába jövet az iskolák környékén több gyermekkel találkoztam, aki valamilyen álarcot cipelt táskája, tornazsákja, tanszerei vagy hangszere mellett, látszott, hogy valami nagy és rendkívüli dologra készülnek. Vagy a Kászonokban ma játsszák el a rituális népi színjátékot, a bikaütést, a farsangvégi táncmulatság után. Az András Ignác helyi pedagógus által jegyzett tanulmány szerint a tánc után indul a menet, élén egy székely ruhába öltözött legénnyel. Utána egy szalmával betekert eketaligát húzott két fiatalabb legény, amire egy-két, cigány muzsikusnak beöltözött alakoskodó ült fel. Utánuk haladt a gazda, aki egy kötél vagy lánc segítségével vezette a bikát. A veszedelmes állatot három-négy legény favillával irányította, fékezte, nehogy elszaladjon. A bikát alakító legény szalmából készített ruhába bújt. Az öltözetére hátul jó nagy farkat illesztettek, fejére pedig egy radinába járó fekete cserépfazakat helyeztek. Arra két nagy kidülledt szemet pingáltak, két oldalára pedig egy-egy bikaszarvat illesztettek. A bika után kettes sorban felvonultak a fiatalok, legények és leányok. A siratóasszonyokat férfiak alakítják. A felvonulókat előre kijelölt három helyen vásárlók állítják meg. Közben a bámészkodóknak próbálják eladni a bikát, persze a vásárt nem sikerül nyélbe ütni, senki nem akar annyi pénzt adni érte, amennyit a gazda kér. A végén – azzal hogy „Hát én annyiér nem adom, inkább fejbe ütöm!” – a gazda nagyot sóz a fokossal a bika fejére, azaz a cserépfazékra, s az széttörve darabokban hull a földre. Utána a bika a földre esik, s az őt alakító legény gyorsan kibújik a szalmamaszkból. Az ott lévők meggyújtják a szalmaruhát, a zenészek rázendítenek egy csűrdöngölőre. A siratóasszonyok meg a cigányok szívszaggató módon elkezdik siratni a meghót állatot. A bikát alakító legény legényest jár a tűz mellett, s a többiek is táncra perdülnek. Közben a siratóasszonyok keservesen búcsúztatják az állatot. A siratás végül vidám mulatozásba torkollik.
Mint láthattuk, itt is szalmabábut égetnek, s annak is erőteljes szexuális töltete van: míg másutt Illés, a meredező férfiasságú szalmabábú jelképezi a be nem teljesült ígéretet, reményt, itt bika veszi át a szerepét, aki ugyancsak nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ugyanis a pragmatikus paraszti társadalomban mindennek és mindenkinek megvolt a maga jól meghatározott szerepe, feladata. S a társadalmi elvárások kiterjedt és szövevényes hálója szabályozta és ellenőrizte az ezeknek való megfelelést, a feladatok teljesítését. Farsangban mint vigalmi időben tartották a lakodalmakat. De aki farsangban nem lelt párra, noha az elvárások szerint annak már rég eljött az ideje, gúny tárgyává vált. S a pajzán farsangi játékok éppen ezt a maró gúnyt tükrözik az elhunyt, megboldogult Illés égnek meredő férfiassággal való ábrázolásával. Illés dolgavégezetlenül, beteljesületlenül érte meg a farsang végét.
Tehát ma még vigadjunk, dőzsöljünk, holnaptól pedig készüljünk a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvéti feltámadásra.