A roma kisebbség integrációját gazdasági és társadalmi szinten egyaránt meg kell valósítani – hangsúlyozza a romák felszabadításának napja alkalmából kiadott üzenetében Klaus Johannis államfő.

Az elnök szerint a romániai romák életminőségének javítása – amelynek egy új kormányzati stratégiára, valamint az állami hatóságok és a civil társadalom összehangolt munkájára kell alapoznia – továbbra is generációnk egyik kihívásának számít és a politikai osztály nagy felelőssége.

Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök szintén azt emeli ki üzenetében, hogy Romániában garantált az esélyegyenlőség és a diszkriminációmentesség, az ország elkötelezett ezen értékek mellett, ugyanakkor a kormány támogatja a társadalmi inklúziót, amely alapvető fontosságú ahhoz, hogy „az etnikai hovatartozás senki számára ne jelentsen hátrányt”. (Agerpres)