Február 11-én Európában minden évben megünneplik a 112-es hívószám Európai Napját. Az egységes európai segélyhívó szám az összes tagállamban működik. Tavaly Romániában a 112-es hívószám tárcsázásával 11 millió 300 ezer hívás érkezett, amely közül 51,9 százalék igazinak bizonyult és 48,1 százalékuk hamisnak – olvasható a Különleges Távközlési Szolgálat mai közleményében.

A legtöbb hívást átirányították a mentősöknek (55,4%), a rendőrségnek (22,9%), illetve az ISU-SMURD rohammentő-szolgálat tűzoltóinak (16,9%). A közleményből az is kiderül, hogy tavalyhoz képest idén egymillióval kevesebb hívás érkezett a 112-es hívószám tárcsázásával. A hatóságok felkérik a lakosokat, hogy ha nincsen sürgősségi eset, ne tárcsázzák a 112-es hívószámot, mert lefoglalva a vonalat, mások életét sodorhatják veszélybe.

A 112-es páneurópai sürgősségi számot 1991-ben hozták létre, 2005 áprilisától a 112-es Egységes Segélyhívó Rendszer egész Romániában működésbe lépett, 2008-tól pedig a 112-es telefonszám az egyetlen amelyet bármilyen vezetékes-, köz- vagy mobiltelefonról ingyenesen hívható Európa bármely országából.