A szemben álló felek, az Obama által képviselt demokraták és a John Mc Caine által képviselt republikánusok közt gyakorlatilag megszakadt minden emberinek nevezhető kapcsolat. A kölcsönös gyűlölködés és kizárólagosság-igény vált általánossá. Mindenki igyekezett még a legkülsődlegesebb dolgokban (lakásstílus, autómárka, öltözködési divat) is megkülönböztetni önmagát a gyűlölt ellenségtől, mely immár minden szempontból megszűnt ellenfél lenni. És amikor Obama második választási ciklusát követően, mely tovább mélyítette az ellentéteket, Donald Trump került hatalomra, a szinte már háborús viszonyok állandósultak.

Az amerikai demokrácia, mely a kompromisszumok művészete, a szembenálló politikai doktrínák és táborok közti kulturált küzdelmek miatt válhatott a nyugati demokrácia modelljévé, Trump hatalomra jutását követően a kibékíthetetlen ellentétek, az engesztelhetetlen gyűlölet, a másik fél tekintélyének és politikai szándékainak aláásására foganatosított kísérletek váltak egyetemes szabállyá. A republikánusok és a demokraták feladták azt az alapvetően demokratikus elvet, hogy az amerikai politikai közösség képviseletében megfogalmazott politikai doktrínáik és társadalomszervező törekvéseik rendeltetésszerűen kiegészítik, választási ciklusról választási ciklusra kiigazítják és továbbépítik egymást. A komplementaritás helyébe a kizárólagosságra törő hatalmi igények, a másik fél politikai megsemmisítésére tett, legtöbbször megalapozatlan kísérletek léptek.

Trumppal lehet rokonszenvezni (nem könnyű) és el is lehet ítélni. Bizonyos gesztusai, politikai döntéseinek látszólagos ötletszerűsége, arroganciája és nem mindig átgondolt cselekedetei könnyen elriasztják a tárgyilagos megfigyelőt is. De az a hajtóvadászat, melyet hatalomra kerülésének pillanatától a demokraták ellene indítottak, a megalapozatlan vádaknak és gyanúsítgatásoknak az a tömege, mellyel minden lépését követték, csak a legelvakultabb neoliberálisok szemében tűnhetett elfogadhatónak. A kompromisszumkészség teljes hiánya még a demokrata eszmékkel rokonszenvező külső megfigyelőket is meghökkentette.

A demokraták még a látszatát sem próbálták megtartani annak, hogy nem minden áron és minden törvényes vagy törvénytelen eszközzel Trump hatalmának azonnali megdöntésre törekszenek. Bevetették ellene pszichikai beszámíthatatlanság, a hatalommal való visszaélés, a diktatórikus késztetések, a rasszizmus és az antidemokratizmus vádját. A nőügyekről meg hasonlókról nem is beszélve. Bizonnyal voltak köztük megalapozottak is. De sajnos egyiket sem sikerült kétséget kizáró érvekkel bizonyítani.

A felfüggesztési eljárás, az úgynevezett impeachment ötlete kezdettől a levegőben lógott, elindítására azonban csupán az teremtett közvetlen lehetőséget, hogy Trump egy bizalmi emberét a demokratáknak sikerült a maguk oldalára állítaniuk. Az illető hajlandónak mutatkozott igazolni, hogy Trump elnöki hatalmát egy – Zelenszkijjel, az új ukrán elnökkel folytatott – telefonbeszélgetés során arra próbálta felhasználni, hogy lehetetlenné tegye esetleges demokrata kihívójának, Joe Bidennek a politikai esélyeit. A kísérlet eleve problematikus volt, hiszen még ha Trump kísérlete igaznak bizonyult volna is, az éppenséggel Joe Biden alelnöki hatalommal való tényszerű visszaélésének leleplezésére irányult. (Joe Biden ugyanis, aki korábban Obama alelnöke volt, az ukrán hatalom katonai támogatásának fejében saját fiát juttatta be – horribilis javadalmazással – az egyik legjelentősebb ukrán olajtársaság igazgatótanácsába. 

Az amerikai parlament két háza közti erőviszonyok és a két tábor közti minden korábbinál engesztelhetetlenebb gyűlölködés a demokraták Trump felfüggesztésére vonatkozó kísérletét már kezdettől esélytelenné tették. A gyűlölet által elvakított demokrata vezetés azonban az utolsó szalmaszálba is megkapaszkodott, hogy Trumpot eltávolítsa a hatalomból.

Végül a republikánus többségű szenátus az elnököt mindkét vád (a hatalommal való visszaélés és az igazságszolgáltatás befolyásolására tett kísérlet vádja) alól is felmentette. Trump triumfált. S minden esélye megvan arra, hogy a közelgő választásokon megtarthassa hatalmát.

Az amerikai demokrácia azonban továbbra is romokban hever. S ez nem csak amerikai kérdés. A politikai Korona-vírus világszerte megfékezhetetlenül terjed. A világrendszer országainak zömében ugyanez a demokratikus látásmóddal és államszervezettel merőben összeegyeztethetetlen szindróma: a hatalom kizárólagos birtoklására és az ellenfelek iránti engesztelhetetlen gyűlöletre alapozott hatalomgyakorlás válik alapszabállyá.

Németországtól Magyarországig és Romániáig.

Márpedig ez a tényállás a mai – minden korábbinál mélyebb – válságok által fenyegetett kortárs világban nem csak az egyes országok, de az egész emberiség számára is a végveszélyt jelentheti.

Nem csak – az egyre inkább elszigetelődő – Amerikának, de – ha fenn akar maradni – az egész világrendszernek kell újra gondolnia önmagát.

Ha még lehetséges egyáltalán…