Hangulatomat valamelyest javítja a parlamenti szavazás eredménye (261 a kormány ellen, mindössze 139 mellette, ez is negatív rekord, óriási bukás), viszont tovább rontja, hogy egyre inkább az az érzésem: itt egy monumentális szemfényvesztés, diverzió, színlelés folyik, aminek talán még az előrehozott választásoknál is fontosabb célja van. Hiszen a kétfordulós helyhatósági választásokra vonatkozó jogszabályt, amibe Orban tegnap belebukott, az Alkotmánybíróság így is, úgy is elkaszálta volna; annak egyedüli szerepe az volt, hogy megnyissa az utat az előre hozott választások előtt.
Arra, hogy volt-e háttéralku és megegyezés a két nagy párt között, bár rebesgetik, nincs bizonyíték, esetleg később kiderül. De kinek nem gyanús, hogy a bizalmatlansági indítvány kimenetelének bizonytalanságát látva, a kormány hirtelen besegített ellenfeleinek: az éjszaka leple alatt nem kevesebb mint huszonöt – közveszélyes, törvénytelen, egyáltalán nem sürgős vagy pusztán idióta – sürgősségi indítványt eresztett meg, hadd háborodjon fel s vegye elő pátosztartalékait a parlamenti többség?
Amúgy épületes volt a bizalmatlansági indítvány vitája, a fő kérdés az egészségügy magánosítása volt, ami köztünk legyen szólva nagy kapitalista gazemberség; megkapta a magáét a pénzügyminiszter, aki úgy adósította el az országot röpke három hónap alatt („visszahozva” az országba a nagy mumust, a Nemzetközi Valutaalapot), hogy senki, talán ő maga sem tudja, hol van az a pénz; szóval ilyen bal-jobb polémiák… Nekem legjobban mégis Orban és Ponta szóváltása tetszett: előbbi azt mondta, hogy utóbbi demagóg, mert miközben úgymond a hazai egészségügyi rendszert félti/védi, külföldön operáltatta meg magát, erre utóbbi azt válaszolta, hogy igen, de legalább nem alkohol-elvonókúrára volt beutalva – szépen legazemberezték egymást, és mindkettőjüknek igaza volt.
Az már fel sem tűnt, hogy Klaus Iohannis államelnök most sem szalasztotta el az alkalmat, hogy alkotmányt sértsen: miközben politikailag semlegesnek kellene lennie, közvetítenie kellene a pártok között, nyilvánosan elítélte a PSD-t, amiért kormányt buktatott. Amikor három hónappal ezelőtt a Dancila-kormányt a parlament – alig öt plusz szavazattal – leváltotta, az nagyon tetszett neki.
Visszatérve a jövőhöz, Iohannis végül is első célját elérte: nyitva áll az út az előre hozott parlamenti választások előtt. Hogy ki kombinálta el magát ezzel kapcsolatban, melyik fél az, elválik. Hogy mikor válik el? – jó kérdés. Alapesetben a júniusban megtartandó előre hozott választások eredményei mutatják meg, vagyis miután érvényesül a iohannisi vasakarat, a választások megszervezésében és kimenetelében szerepet játszó szervek, hatóságok igyekezete és a titkosszolgálatok szándéka. A közvélemény-kutatások a PNL parlamenti helyeinek jelentős gyarapodását jelzik (az IMAS felméréseiben pedig hinni kell, mert úgy vannak megcsinálva, hogy iránymutatóak legyenek szavazatszámláláskor: ennyi kell kijöjjön, s ha ez bejön, mindnyájunknak jó lesz), de a helyzet – mármint hogy ki kit favorizál a háttérből – változhat. Megtörténhet, hogy a mostani parlamenti többség fő emberei kitalálnak valamit a soron kívüli halogatáshoz, hadd vigye tovább a keresztjét a rendes választásokig az átmeneti kormány. Talán az is megeshet, és szerintem ez lenne jó, hogy a kiváló Alkotmánybíróság és az alapvető jogok nem kevésbé kiváló biztosa megakadályozza a vasakaratot újabb ostobaságok erőltetésében.
Nem tudni, hogy az RMDSZ frekventáltabbá válik-e, miután így belejött a kormánybuktatásba. Következetesen és tisztességesen játszott – különösen imponált nekem, hogy Kelemen Hunor a három hónappal ezelőtt az RMDSZ által is megszavazott PNL-néppárti kormányt ámokfutónak nevezte –, de a kilátásai eléggé bizonytalanok. Eleinte nem tetszett neki az előrehozott választások ötlete (az általában felhozott érvek most is idézhetők: kiadások, törvényesség, instabilitás…), Kelemen Hunor azonban – akinek a parlamenti beszéde az egyik legjobb volt az összes közül – ismételten, a legmagasabb szószékről is kijelentette, hogy „nincs miért félnünk”. (Amiről természetesen II. János Pál pápa híres Ne féljetek!-je jutott eszünkbe.)
Szerintem mindig van miért félnünk ebben a second hand demokráciában, amikor világszerte hódít a tekintélyelvűség, a nacionalizmus, a kisebbségellenesség, a nemzetállami hőzöngés, az illiberalizmus. Szövetségi elnökünk optimizmusa aggodalomra ad okot.