Romániai idő szerint kedd éjszaka tartották az Egyesült Államokban a Demokrata Párt előválasztását megnyitó iowai kaukuszt, azonban órákkal a szavazás kezdete után sem jöttek hivatalos eredmények, az elnökjelöltek sem értik, mi történhetett. Az amerikai sajtó értetlenkedve fogadta hétfő este, hogy a Demokrata Párt késlekedik a jelölőgyűlések eredményeinek közzétételével.

Közben az egyes választókörzetek részeredményei megjelentek az amerikai sajtóban. Ezek az indianai South Bend volt polgármestere, Pete Buttigieg előretöréséről számoltak be. Ugyanakkor Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke elemzők szerint szinte győzelmi jelentéssel felérő beszédet mondott.

A CNN műsorvezetője arról beszélt: nem akarja azt sugalmazni, hogy elcsalják az eredményt, de mindenképpen furcsa a késlekedés.