Az Egyesült Államokban a 2020-as elnökválasztáson is sokan pályáznak az elnökjelöltségre, ám a négy évvel korábbi helyzethez képest ezúttal nem a republikánus, hanem a demokrata párti oldalon nagyobb a tumultus.

Huszonkilenc politikus kampányolt, 2020 januárjára azonban már csak 12 pályázó maradt versenyben. A Republikánus Pártban a jelenlegi elnök, Donald Trump mellett Bill Weld, Massachusetts állam egykori kormányzója és a milliárdos Joe Walsh volt illinois-i képviselő nevezett be az elnökjelöltségért folytatott versengésbe. Elemzők azonban esélytelennek tartanak mindenkit Trump mellett.

A jelenlegi elnök ugyanis a republikánus szavazók táborában óriási – egyes felmérésék szerint 95 százalékos – támogatottságnak örvend, és a Republikánus Párt vezetése is egységesen felzárkózott az elnök mellett.