Moldva fejlesztésének halogatása miatt tiltakozó tüntetők zavarták meg Klaus Iohannis és Ludovic Orban beszédét tegnap Iasiban a román fejedelemségek egyesülésének ünnepén. A tüntetők a szónoklatok között „autópályát akarunk” skandálással tették nyilvánvalóvá, hogy az ország legelmaradottabb részének fejlesztését sürgetik.

Beszédében Iohannis párhuzamot vont az 1859-es történelmi esemény és a Románia előtt ma álló kihívások között, rámutatva: ma is az ország modernizálása a tét. Hallgatóságának egy része azt sem vette jó néven, hogy Iohannis ez alkalommal is a tavaly őszig kormányon lévő Szociáldemokrata Pártot bírálta, és a parlamenti választások előrehozását sürgette. Ludovic Orban az elégedetlenségre reagálva kifejtette: kormányának egyik prioritása, hogy a 2021-27-es uniós költségvetésből támogatást juttasson az Erdélyt Moldvával összekötő, úgynevezett Egyesülés Autópálya építéséhez. A miniszterelnök a moldvai vasútvonalak korszerűsítésére is ígéretet tett.