Az amerikai kormányzat visszavonta a vizek tisztaságának védelméről szóló, csaknem fél évszázados szövetségi rendelkezést – jelentette be az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) csütörtökön.

A döntés több mint másfél millió kilométer területen lévő folyó, kisebb csatorna, patak, ér és mocsárvidék természetvédelmi megóvásának a végét jelenti. A védett területeken eddig nem lehetett mezőgazdasági termelést folytatni és ingatlanfejlesztést végrehajtani. Donald Trump amerikai elnök már hivatalba lépése kezdetén hangoztatta, hogy szeretné megszüntetni, de legalábbis jelentős mértékben visszaszorítani a környezet védelmére – így a vízvédelemre is – vonatkozó törvényeket és szövetségi szabályzatokat. Azzal érvelt, hogy ezek felesleges terhet jelentenek a farmereknek, földtulajdonosoknak és az üzleti vállalkozásoknak. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy hivatalba lépése óta Donald Trump enyhített az olaj- és gázkitermelés szigorú szabályozásain, növelte a gépjárművek károsanyag-kibocsátási normáit, és javaslatot tett a kihalással fenyegetett, veszélyben lévő állat- és növényfajokat védő törvény módosítására is.