Az RMDSZ harminc éve óhatatlanul egybefonódik mindnyájunk emberöltőnyi három évtizedével. Az enyémmel annyira, hogy az alapításkor Bukarestben Domokos Géza szerepet szánt volna akkor már negyvenöt éves csekélységemnek (néhány összejövetelen idősebbekkel, de nálam kétszer fiatalabb lelkes fiatalokkal is részt vettem), de egyrészt rendezetlen magánéletem, másrészt a megújuló A Héthez, a szerkesztői munkához való ragaszkodásom miatt jobbnak láttam újságíróként tesztközelből, ha nem is belülről figyelni a politikai életet. Úgy érzem, ez a közelség és máig vallott lojalitás a magyar szövetséghez (ami messze nem azt jelenti, hogy mindegyik vezetőjéhez), no meg a sajtós „megfigyelői státusom” feljogosít arra, hogy elmondjam kritikai véleményemet is.

Elemző visszatekintésében az ünnepi összejövetelen Markó Béla megállapította: „… ha azt mondom, hogy sok minden a mi döntésünkön múlott, akkor azt is be kell ismernem, hogy nem csak abban van részünk, ami jól ment Romániában. Nem csak a demokratikus intézmények kiépítésében. Nem csak az önkormányzati rendszer kialakításában. Nem csak az etnikai feszültségek csökkentésében. Nem csak az anyanyelvű oktatási rendszer megteremtésében. Nem csak az anyanyelvhasználat alkotmányos és törvényes garanciáinak elfogadtatásában. Nem csak az elállamosított erdők, földek, épületek restitúciójában, beleértve az egyházak vagyonának jelentős részét is. Nem csak Románia európai és euroatlanti beilleszkedésében. Hanem felelősségünk van mindannyiunknak abban is, ami rossz. Ez sem ma kezdődött. Hogy felborult az állam alapvető intézményeinek egyensúlya. Hogy elnöki rendszerként működik egy olyan állam, amely alkotmánya szerint parlamenti köztársaság. Hogy újabban a költségvetést is felelősségvállalással fogadja el a kormány. És így tovább. A kisebbségi jogok nem sokat érnek demokrácia nélkül. Márpedig egy ideje Romániában nem tartják be a demokratikus játékszabályokat, hiába foglaltuk törvénybe a kisebbségi jogokat, mert egy részük holt betű marad, és ennek véget kell vetni.” Ebből a kulcsszóból indulnék ki, a demokratikus játékszabályokból.

2. tétel – moderato

A demokrácia, a jogállamiság nem merül ki a kisebbségi jogok betartásában. Az RMDSZ sajnos többnyire csak olyankor áll ki demokráciát és jogokat sértő ügyekben, amikor azok minket magyarokat közvetlenül, konkrétan érintenek. Amikor valamelyik emberünket, intézményünket sújtja igazságtalanul bírói ítélet, tiltakozunk, ha mások sínylődnek ártatlanul rácsok mögött, ahhoz nincs szavunk.

A Markó Béla által felsoroltakhoz nyugodtan hozzá lehet tenni mindazt, ami a Basescu-éra kezdete óta az igazságügyben történt és történik mind a mai napig: a híres protokollumokat, a titkosszolgálatok és a magisztrátusok visszaéléseit, az államelnök alkotmánysértéseit, az Alkotmánybíróság semmibevételét több alkalommal stb. Azt kevésbé tudjuk hová tenni (például), hogy az RMDSZ megállapodást írt alá korábban szalonképtelennek mondott, nacionalista szekus- és heccpártokkal a referendumnak álcázott legutóbbi kamukonzultáció eredményeinek „törvénybe foglalásáról”, és egy olyan kormányt segített hatalomra, amely még az államelnök 2016-os technokrata „őkormányánál” is sötétebb és inkompetensebb. Nincs az a bethlengábori csavarosság, ami indokolná a kormánybuktatási komédiákban való – meghatározó – részvételét (a stabilitással érvelve!), ami a korábban ellenzett, közben valami miatt megkedvelt előrehozott választásokhoz vezethet. A rendkívüli választások lebonyolítását ráadásul Kelemen Hunor – vajon miért? – az önkormányzati választások előtt tartaná kívánatosnak, még akkor is, ha az nem lenne szabályos. Gyanús opciók, nyakatekert magyarázatokkal a nyilvánosság számára – tisztára demokratikus…

A legújabb fejlemény: kedden Catalin Predoiu igazságügyi miniszter, megbízatását tekintve főrestaurátor, nevesítette jelöltjeit az ország három legfontosabb ügyészségének élére. Nem valószínű, hogy az RMDSZ-nek lesz álláspontja az országos főügyész, valamint a szervezett bűnözés és a korrupció elleni fellépés vádhatóságai vezetőivel kapcsolatban, ahogy a DNA rettegett főnökének és az általa vezetett ügyészségnek a túlkapásai ellen sem volt, és ahogy nem lesz a magisztrátusok visszaéléseit kivizsgáló ügyosztály megszüntetésének szándéka, végeredményben a Macovei-Kövesi-féle rémuralom restaurálása ellen sem. Csakhogy akkor már a Petrovozással is jó lenne idejében felhagynia, mert a régi-új tárcavezető nem csak Kövesit, de Basescut is tisztára fogja mosatni, az olyan…

A hallgatásra nem mentség, hogy mások sem mernek szólni. Persze, tudjuk, antidemokratikus rendszerekben nem célravezető az ellenkezés, jön a DNA jelzésű fekete autó/ügyész, de legalább ne játsszuk azt, hogy van beleszólásunk, legalább ne fickóskodjunk azzal, hogy „nem felejtünk”– miközben csatlakozunk, aláírjuk, megszavazzuk, elfogadjuk… Ha nem felejtenénk, egyenesebbek, kevésbé népszerűség-függők lennénk.

3. tétel – molto vivace

Van egy belső probléma is. Az Alapszabályzat szerint: „A Szövetség tiszteletben tartja a politikai sokszínűség elvét. Az RMDSZ-en belüli platformok, ideológiai és politikai csoportok, műhelyek programjukban és tevékenységükben fejezik ki a romániai magyar társadalom tagolódását és sokféleségét. Tagsága a belső pluralizmus elvének megfelelően megyei és területi szervezetekbe, ideológiai alapon tömörülő platformokba, valamint társult szervezetekbe rendeződik.” Politikai sokszínűség. Pluralizmus. Ideológiai alapon tömörülő platformok. Megható demokratikus elkötelezettség. Ám a valóság az, hogy miközben az RMDSZ csúcsvezetése célhoz ért a Bukarest – Marosvásárhely – Kolozsvár – Budapest útvonalon, a jobboldali keresztény-konzervatív kurzus az aktuális szövetségi elnök vezetésével úgyszólván egyeduralkodó lett a vezető testületekben és a szervezeti demokráciát demonstráló platformok fele úgyszólván láthatatlanná vált. (A szociáldemokrata frakció talán egyenesen illegalitásba vonult a nagy elviségben, tagjai szürkület előtt ki sem mernek menni az utcára…)

4. tétel – stringendo

A legnagyobb változás a Markó-vonal „egyenlő közelségtartás” elvével szemben az RMDSZ teljes lecsatlakozása a Fidesz mellett, fegyverrel, paripával. (Átvitt értelmű kifejezések helyett mondjunk inkább adatbázist, választót?) A kapcsolatnak annyi előnye, áldásos hatása van, hogy arra kár is szót vesztegetni. Tökéletesen érthető a hasonló meggyőződésű emberek akár érdektelen ragaszkodása is ehhez a frigyhez.

Csak hát mi most a demokráciáról beszélünk. És akkor azzal kell kezdenünk, hogy „a bizonytalan státusú, átmeneti rezsimek vezetői bár nem számolják fel maradéktalanul a demokratikus intézményrendszert, valamilyen formában mind a demokrácia beszűkítésére törekszenek: rendszereiket úgy igyekeznek eladhatóvá tenni, mintha azok legalábbis a demokratizálódás mezsgyéjén mozognának, de valójában csak fenntartják a plurális versengés látszatát”. És hogy ennek a leírásnak a jelenlegi magyar politikai vezetés alapvetően megfelel: a fékek és ellensúlyok lebontásával, az elszámoltathatóság korlátozásával, a klientelizmus és a korrupció erősítésével, a társadalmi nyilvánosság és civil szféra mozgásterének folyamatos szűkítésével, valamint a maga Nyugat-ellenes kormányzati ideológiájával és retorikájával. Az RMDSZ társa, esetenként védelmezője mindezeknek. És mitfahrerje, rémálmunkban sem merült fel soha, egy immár szélsőjobboldalinak minősített, személyi kultuszra alapozó pártalakulatnak.

Egységes nemzetállam, homogén társadalom, nacionalizmus – annak, amit annyira nem szerettünk Ceausescu alatt, most tapsolunk? Megosztottság, idegengyűlölet, kisebbségellenesség, nőgyűlölet, esélyegyenlőtlenség – mindezt egyszerűen nyugtázzuk, ráadásul kisebbségként? Illiberalizmus, populista demagógia, autoritarianizmus – szó nélkül elfogadjuk? Biztosan tudom, hogy Orbán Viktortól eltérően az RMDSZ több vezető politikusa nem nőtte ki liberális meggyőződését. Nem azt mondom, hogy kétszínűek és alakoskodnak, azt sem mondom, hogy a maguk és a közösségünk érdekei ellenében emeljék fel a szavukat – ez nem várható el túszoktól. De amennyire csak lehet, ne játsszák nyéznájut, ne manipuláljanak ilyen vonatkozásban.

Számomra, régóta mondom, legfájdalmasabb a sajtószabadság helyzete Magyarországon. Egyszínű, politikailag irányított médiatanács. A legfontosabb, legolvasottabb lapok, elsősorban a Népszabadság beszüntetése. A közmédia lealacsonyítása propagandaeszközzé. (Ha már szóba hoztam, nem hagyhatom ki megemlíteni életem egyik nagy médiaélményét, ráadásul nagyon friss: a közmédia zászlóshajója meghívta Karácsony Gergelyt, megválasztása óta Budapest főpolgármestere először lehetett a kormányszócső vendége, ez lett belőle; érdemes külön megnézni a történelmi felvételt és elolvasni az egyik szellemes kommentárt) Satöbbi!

Az RMDSZ a magyar sajtó meggyalázása ellen sem emelte fel a szavát, sőt most már közösen örülnek az erdélyi lakájmédia „tisztaságának”, problémátlanságának, miután egyes rebellis elemeket, akik kényesebb témákat környékeztek, túl szókimondók voltak, sikerült idejében eltávolítta(t)niuk.

Mindezekről lehetett hallgatni. De most dilemma, választás előtt állunk mi RMDSZ-hívek is, mert a helyzet súlyos kérdéssé éleződött: a Fidesz vagy Európa? Fontos megjegyezni, hogy nem „Brüsszel” meg hasonló ellenségek áskálódnak, hanem a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt akarja köréből kizárni az Unió alapelveinek megsértése miatt Orbánékat. Ez a veszély leselkedik a Fideszre. Európára azonban maga a Fidesz jelent veszélyt .

Gondoltuk volna harminc, de akár tizenöt évvel ezelőtt, hogy ilyen ódiummal szembesül érdekvédelmi szervezetünk? Nemcsak a jelen, hanem  a történelem ítélőszéke előtt is elsősorban erre a kihívásra kell válaszolnia. A demokrácia szabályainak messzemenő figyelembevételével.