A NATO-nak és az Európai Uniónak is hozzá kell járulnia a közel-keleti feszültség csökkentéséhez, ugyanakkor az irakiaknak és az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciónak határozottan folytatnia kell a terrorizmus elleni közös harcot – hangoztatta Klaus Johannis államfő tegnapi sajtóértekezletén.

Johannis leszögezte: Románia kiáll Irak egysége, függetlensége, szuverenitása és területi épsége mellett, a térség békéjének biztosításhoz szükség van az iraki állami intézményrendszer működésére. Az államfő szerint a külügyminiszterek mai rendkívüli értekezletén az EU-nak szerepet kell vállalnia a rendezéshez szükséges nyugalom megteremtésében, és meg kell vizsgálni annak lehetőségét is, hogy a NATO erősítse szerepvállalását a térségben, a terrorizmus elleni küzdelemben.

Minderről Románia folyamatosan egyeztet a NATO-n és EU-n belül stratégiai partnereivel, köztük elsõsorban az Egyesült Államokkal.