Az amerikai képviselőház határozati javaslatban tegnap este megtiltotta Donald Trump elnöknek, hogy engedélye nélkül katonai erőt alkalmazzon Irán ellen. A demokrata többségű képviselőház 224:194 arányban, nagyjából párthovatartozás szerint szavazta meg a határozati javaslatot.

A javaslatot – amelyet a korábban hírszerzőként dolgozó, demokrata párti Elissa Slotkin képviselő terjesztett elő – a republikánus többségű szenátus szinte bizonyosan nem fogja elfogadni, viszont egy ettől független, de hasonló tartalmú határozatot megvitat majd. Nancy Pelosi demokrata párti házelnök ennek ellenére úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a határozat „ütős”. „Amerika és a világ nem engedhet meg háborút” – hangoztatta. A voksolás előtt Trump a Twitteren kifejezte abbéli reményét, hogy a republikánus képviselők Nancy Pelosi – ahogyan fogalmazott – „őrült határozata” ellen szavaznak.

Később pedig újságíróknak azt mondta: „a körülményektől függ majd”, hogy az Irán elleni esetleges további katonai akciók előtt konzultál-e a kongresszussal.