Megindítják Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárásának második szakaszát, a szenátusi tárgyalást – jelentette be Mitch McConnell, a washingtoni szenátus republikánus frakciójának vezetője. McConnell bejelentése lényegében azt jelenti, hogy a szenátusi tárgyalás szabályait a republikánusok a demokraták támogatása, azaz kétpárti egyetértés nélkül állapítják meg.

Elemzők szerint ez bonyolíthatja az eljárást.

Mint ismert, a republikánusok nem jutottak megegyezésre a demokrata párti törvényhozókkal tanúk meghallgatásáról. McConnell nem utasította el ugyan a tanúk behívását, de nem is kötelezte el magát amellett, hogy figyelembe vesz majd az új tanúkat vagy esetleges új bizonyítékokat.

Hétfőn John Bolton, az amerikai elnök korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója jelezte, hogy önként kész a tanúskodásra, ha beidézik.