Már csak egy szavazáson múlik, hogy június 4-ét, a Trianon-évfordulóját hivatalos ünnepnappá nyilvánítsák Romániában. A képviselőház közigazgatási bizottsága ugyanis elfogadta tegnap – a Szociáldemokrata Párt és a Népi Mozgalom Pártja szavazataival – Titus Corlățean PSD-s politikus, volt külügyminiszter erre vonatkozó törvénytervezetét. Így már csak a plénumnak kell megszavaznia a jogszabályt ahhoz, hogy az államfő kihirdesse és hatályba lépjen.

Az RMDSZ frakcióvezetője, Korodi Attila Facebook-oldalán arról írt, hogy a kezdeményezés a román–magyar ellentéteket szítja ahelyett, hogy az előterjesztők a történelmi megbékélést és a közös jövőtervezést tartanák szem előtt. A Hargita megyei politikus szerint ebben az ülésszakban valószínűleg nem kerül szavazásra plénum elé a tervezet, de amikor eljön az ideje, „nagy eséllyel” megszavazzák azt. A törvénytervezet a szenátuson hallgatólagosan átment, így került a képviselőházba, amely a döntő ház ez esetben. Az RMDSZ határozottan ellenzi a kezdeményezést, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a tervezetet leszavazza a parlament – fogalmazott Korodi Attila.

Titus Corlățean azt követően nyújtotta be törvénytervezetét, hogy a magyar Országgyűlés 2020-at, a trianoni diktátum századik évfordulóját a nemzeti összetartozás évének nyilvánította.