Illetve a katasztrófavédelem – vagy ahogyan nálunk tükörfordítják: a sürgősségi esetek felügyelősége – figyelmeztető üzenetét kívánta átadni nekem, miszerint a somlyói sípálya szomszédságában kószál egy medve, így kerüljük a helyet, ne közelítsük meg a nagyvadat, s próbáljuk gazdaságunkban megvédeni a háziállatokat, vigyázva, hogy ne tegyük ki veszélynek magunkat. Az üzenetet nemcsak olvasni lehetett a képernyőn, hanem egy női gépi – vagy gépi női? – hang élő szóban is figyelmeztetett a veszélyre. (A jelek szerint a gépeknek, vagy legalábbis a géphangoknak is van neme.)
Kitekintettem a városi parkra néző irodám ablakán, s örömmel állapítottam meg, hogy szépen havazik. Közben belém hasított a felismerés, hogy még van az udvaromon némi el nem rakott tűzifa, akadt volna kevés földmunka és betonozni való – tehát a tél – a tűzifa és a talajegyengetés viszonylatában – túl korán érkezett. De ha a naptárt nézem, nem kell csodálkozni azon, hogy havazik, ugyanis már decembert írunk, s ha emlékezetünk nem csal, az téli hónap. Télen meg – főként nálunk, a hegyek között – szokott havazni.
Közben lopva azt néztem, nem látok-e medvenyomot a friss hóban. Balgaságnak tűnhet a felvetés, ugyanis a józan ész azt diktálja, hogy feltegyük a kérdést: mit keresne a medve a városközpontban? De a tapasztalat azt bizonyítja: előfordulhat, hogy a tányértalpú a városban kóricáljon, ugyanis láthattunk már a közösségi oldalon közzétett fotót, amelyek tanúsága szerint a medve bocsokkal együtt a törvényszék előtti körforgalomban kereste a kiutat, vagy emlékszünk még a román nyelvű gimnázium udvarára tévedt mackó szomorú történetére: az élelmet kereső vadat a tanintézmény udvarán terítették le a vadászok – szerencsére éppen vakáció volt, nem tartózkodott senki az udvaron. De láttunk már somlyói szálloda biztonsági kamerái által készített felvételt, amelyen látszott, hogy a bársonyfülű a parkolóban grasszál, illetve nem is olyan rég villanypásztor szereltek a megyei kórház kerítésére, távol tartandó az időnként beteglátni induló barna bundást.
Eszembe jutott, hogy minap Tusnádfürdőn jártunk nagyobb társasággal, s furcsálltuk, hogy a panzió kerítését villanypásztor díszíti. Reggel, nappali világosságban azonban rájöttünk, hogy nemcsak a mi panziónkat védik árammal, hanem a környék majd mindenik lakóingatlanját, ugyanis a macik jelenléte mindennapos.
A járdát, az úttestet gépekkel, hókotróval takarították. Tehát a hatóságokat idén nem érte meglepetésként, felkészületlenül a tél, számítottak arra, hogy előbb-utóbb havazni fog. A jelek szerint a somlyói sípálya közelében kószáló medve nem számított sem a télre, sem a havazásra, ugyanis nem szenderült téli álomra, mint teszik azt mesebeli társai.
Mondom, nem vagyok az a felsóhajtós fajta, így nem veszem zokon a téli hideget és havat – főként, hogy a hatóságokat nem érte meglepetésként a tél jötte – s a medvejáráson sem csodálkozom, mert mióta tudom magam, állandó téma ez is. Csak éppen a hatóságok nem tudnak mit kezdeni vele…