A Szociáldemokrata Párt katasztrofális eredményt ért el az elnökválasztáson, ezért új kezdetre van szüksége – jelentette ki ma, november 25-én Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke. A párt Buzău megyei szervezetének vezetője úgy ítéli meg, hogy miután az európai parlamenti választáson gyengén szerepelt a párt, és most minden idők legkisebb számú szavazatát kapta, nem elégséges a megyei szintű elemzés, meg kell vizsgálni azt is, hol hibáztak országos szinten. Nem kezdhetik a párt újraépítését olyanokkal, akiknek fogalmuk sincs arról, mivé kellene alakulnia a Szociáldemokrata Pártnak – állapította meg hétfőn az alakulat főtitkára is, Mihai Fifor, leszögezve: ‘új politikai garnitúrára” van szükség.

Viorica Dăncilă pártelnök a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka jelentette be, hogy azoknak az érdekvédelmi szervezeteknek az elnökei, amelyekkel megállapodást írtak alá – például a CNSLR Frăţia vagy a Rendőrök és Katonák Szövetsége -, automatikusan a PSD országos végrehajtó bizottságának tagjaivá és alelnökeivé válnak. Dăncilă ezzel magyarázta a Románia Haladásáért Országos Szövetség volt elnöke, Gabriel Oprea jelenlétét a pártszékháznál. Gabriela Firea bukaresti főpolgármester elhatárolódott hétfőn a párt vezetőségének eme döntésétől. A bukaresti főpolgármester szerint a párt végrehajtó bizottságában csak a bizonyos szakszervezetekkel való együttműködés tényét bocsátották szavazásra, az elnökök nevét nem olvasták fel, mint ahogyan arról sem történt említés, hogy az illető személyek – akik közül egyesekről állítása szerint sosem hallott – automatikusan az alakulat alelnökeivé válnak.