A per ezután a szenátusban folytatódik, újabb meghallgatásokkal, újabb vitákkal. De ezt követően is a szenátus tagjainak szavazatai fognak dönteni.
Az amerikai Alkotmány szerint az elnököt csupán súlyos bűntettek esetén lehet eltávolítani a hatalomból: ha árulás, megvesztegetés vagy más súlyos bűncselekmény, illetve törvénytelen eljárás írható a számlájára. Egyelőre semmi efféle nem látszik könnyen bizonyíthatónak. A republikánusok eleddig egységesen ellen is szegülnek a felfüggesztési eljárásnak, nem látnak semmit, ami valóban okot adhatna az eljárásra. Ha a helyzet nem változik, a felfüggesztésre nem is kerülhet sor.
Ennek ellenére a demokraták minden követ megmozgatnak, hogy vádjaikat alátámasszák. A vádak Ukrajnával függenek össze. Eredetileg Trump vádolta meg Joe Bident demokratapárti kihívóját, hogy beavatkozott Ukrajna belügyeibe és saját fiát, Hunter Bident – még Obama alelnökeként – hatalmával visszaélve az egyik legnagyobb ukrán olajvállalat vezetőbizottságába tuszkolta bele. Az ukrajnai fizetésekhez viszonyítva csillagászati javadalmazásért. A bizonyítási eljárás során azonban a demokraták szerint Tump is visszaélt hatalmával. Próbálta meghiusítani az oroszokhoz való kapcsolatának tisztázását. A fő vád ellene az igazságszolgáltatás akadályozása… Szakértők szerint azonban ennek bizonyítására sem a legjobbak a kilátások.
De a botrányok kapcsán nem csak Trump vagy Biden hatalma foroghat kockán. A demokraták számára sokkal nagyobb a tét, úgy tűnik, mindent egyetlen lapra tettek fel, s ha vesztenek, nem csak Trump ússza meg, de ha a „hajszából” tisztán kerülhet ki, arra is minden esélye meglesz, hogy a következő ciklusban is ő maradhasson az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
A republikánusok és a demokraták közti ellentétek már évtizedek óta olyan súlyosakká váltak, hogy a választási győzelemnek egyik oldalról sincs alternatívája. Mindkét fél úgy véli, hogy a hatalom megtartása vagy megragadása élet-halál kérdése. A konzervatív republikánus és liberális baloldali ideológia ma már egyértelműen kizárja egymást, dialógusról alig lehet szó, lényegi kompromisszumokról meg végképp nem. Mindenki ott tesz keresztbe a másiknak, ahol teheti. És teheti, hiszen az erőviszonyok bénítóan kiegyensúlyozottak…
Az év lassan véget ér, az Amerikai Egyesült Államoknak máig sincs költségvetése, mert a demokraták, akiknek a Szenátusban többségük van, a mexikói határon felépítendő kerítések tervezete miatt eddig szisztematikusan meghiúsították a költségvetés elfogadását. Igaz, az utolsó pillanatban egyfajta lászatmegegyezés született arról, hogy a katonák bérét 3,1 százalékkal növelik, és még egy hónapra meghosszabbítják az Obama-féle egészségügyi program finanszírozását. De mindez csupán december 20-ig, azaz alig egy hónapig érvényes.
Akkor majd ott folytatódik minden, ahol novemberben abbamaradt.
Sajnos mindez nem csak Amerika problémája. A nemzetközi demokráciáé is. Hiszen az eddigi felmérések szerint, ha Trump elveszítené is a hatalmat, az országra a továbbiakban is a súlyos megosztottág lesz jellemző. A kormányzatnak továbbra sem lesz meg az ereje, hogy döntéseit végre is hajthassa. Az amerikai demokrácia továbbra is önmagát tarthatja csapdában. Pedig a nevelési rendszer, az infrastruktúra, a környezetvédelem, az egészségügy válsága határozott és azonnali reformokat követelne meg. Ezeknek azonban továbbra is el kell maradniuk. Ahogyan a középosztály mind súlyosabb helyzete sem javulhat. Az állam eladósodása ugyanis töretlenül folytatódik. Az észszerűtlenül túlméretezett hadsereg fenntartása is mind elviselhetetlenebb terheket ró az állampolgárokra.
S ami legalább ennyire súlyos, Amerika nemzetközi téren is képtelen lesz eleget tenni azoknak a feladatoknak, melyeknek kompetenciáit korábban – a szó szoros értelmében – kisajátította. Sőt, ahogyan az utóbbi években történik, maga a világrendszer vezető állama bénítja meg a nemzetközi szervezetek rendeltetésszerű működését.
Az amerikai különutas politika a világrendszer egyéb államait is arra késztheti, hogy a nemzeti bezárkózás, a protekcionizmus, a kereskedelmi háborúskodások, s a katonai hatalomra alapozott erőszakpolitika alternatíváját válassza, s ezzel lehetőséget teremtsen arra, hogy a világrendszer vezető katonai hatalmai (Törökország, Oroszország, Kína, Irán) is meggondolatlan cselekedetekre ragadtassák magukat. Növekszik a kísértés, hogy mindenki a saját feje szerint, másokra való tekintet nélkül hozzon döntéseket, s azoknak – katonai hatalmára alapozva – megpróbáljon érvényt is szerezni.
Természetesen nem Amerika világrendőri szerepe után van nosztalgiánk, hanem az után a multilatrealizmus után, mely minden fogyatékossága ellenére korábban mégiscsak kiszámíthatóvá tette a nemzetközi történéseket.
A mai globalizált világban, melyben az államok soha nem látott mértékben egymásra vannak utalva, amelyben mindenki sorsa mindenki másétól is függ, csakis a nemzetközi intézmények további demokratizálása, a demokratikus intézmények döntéseiben való részvétel kibővítése és a határozatok mindenki általi elfogadása és tiszteletben tartása garantálhatja.
Manapság az egyes államokon belüli demokratikus intézményrendszer és az államok közti demokrácia is szorosabban feltételezik egymást, mint korábban bármikor.
Ha a kibékíthetetlenül ellenséges táborok egymásnak feszülése (az államokon belül és az államok közt is) tovább folytatódik, a jövőben még zűrzavarosabb időknek nézünk elébe, mint a korábbi esztendőkben. Függetlenül attól, hogy a szemben álló felek közül melyiknek sikerül majd megkaparintania vagy megtartania a főhatalmat.