Az erdészetben dolgozók szakszervezete holnapra tervezett tüntetésére a fővárosban, a Parlament épülete előtt kerül sor, a felvonulással pedig az erdészek ellen irányuló, egyre gyakoribb erőszakos cselekedetekre akarják felhívni a figyelmet.

Az erdészeti  Silva Szakszervezet közleménye szerint az elmúlt napokban is támadás ért több erdészt, közülük egyet halállal fenyegettek, és fegyvert fogtak rá. Az érdekképviselet azt szeretné, hogyha a törvényhozók és a kormány olyan törvényt dolgoznának ki, amelyek megerősítenék és védenék is az erdészeket, mivel – áll a közleményben – megnőtt az erdőre nehezedő nyomás, és az erdészeti alkalmazottakat érintő erőszak.