Tegnap szeptember elsején indult el több mint 7000 kilométeres útjára Pengő Zoltán újságíró, aki Kőrösi Csoma Sándor útvonalát járná végig részben.

Akárcsak Kőrösi Csoma Sándor, Pengő Zoltán is Nagyenyedről indult el tegnap reggel. Tervei szerint kilenc hónap alatt teszi meg a 7000 kilométert és éri el a Kis-Tibetnek is nevezett Ladakhon belüli Zanglát, az erdélyi tudós (1784–1842) életpályájának és tudományos munkásságának egyik legfontosabb állomását. Az eredeti útvonalat több okból sem szándékszik követni, amint nyilatkozta vannak olyan szakaszok amelyeken ma is életveszélyes lenne áthaladni, és ez nem áll szándékában. Indulása előtt Pap Melinda, a Krónika munkatársa készített interjút Pengő Zoltánnal, amelyben többek között azt is elmondja csak a legszükségesebbeket viszi magával, és reméli, hogy az út során adódó helyzetekből szerencsésen jut tovább. Pengő Zoltán útját a The Kőrösi Project – From Transylvania to Ladakh  Facebookon oldalon követhetik.